Befellegzett az egyik legnagyobb Suzuki-kereskedőnek

2006.12.08. 07:55
Felszámolják az egyik legnagyobb hazai Suzuki-dealernek számító, négy budapesti és egy kecskeméti márkakereskedéssel rendelkező Top-Autó-cégcsoportot - tudta meg a Napi Online. Megerősítette az értesülést Rafay János társtulajdonos-ügyvezető is, aki elmondta: a két cég, a Top-Autó Kft. és a Top-Autó 2 Kft. önmaga ellen indított felszámolási eljárást, ám ennek okairól, illetve arról, hogy mi vezetett idáig, egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Az igazságügyi tárca online adatbázisa szerint a 8 millió forint jegyzett tőkéjű Top-Autó másik társtulajdonosa Kovács Attila, a közel 34 milliós Top-Autó 2 tulajdonosai között pedig a két magánszemély mellett az előbbi cég szerepel. Az adatbázis szerint tavaly szeptemberben és az idén október végén már az APEH is végrehajtást rendelt el a Top-Autó 2-nél.

A felszámolásnak a külső szemlélő számára is egyértelmű jelei vannak. Az egyik budapesti telephelyen, a Top-Autó 2 Frangepán utcai székhelyén üresen kong a kiállítóterem, új gépkocsik helyett csak a fal mellett felhalmozott aktákat látni, bár a szerviz még működik.

Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője az ügy kapcsán a Napinak elmondta: a Top-Autó a Suzuki-eladások tekintetében a márkakereskedők élmezőnyébe tartozott. Az értékesítéssel nem is volt baj, a társaság súlyos gondjai vélhetően a gyors terjeszkedéssel, s ehhez kapcsolódóan a túlzott hitelfelvétellel magyarázhatóak. Tihanyi szerint a társaságot, ezen keresztül a kereskedéseket már hónapok óta finanszírozó bankja irányítja. (A Napi információja szerint a Merkantil Bankról van szó, ám ezt az értesülést egyelőre nem kommentálták a hitelintézet illetékesei.)

A Magyar Suzuki csak áttételesen, bankokon keresztül van pénzügyi kapcsolatban a márkakereskedésekkel, így azok financiális gondjaira nincs rálátása - fogalmazott Tihanyi. Elmondása szerint jelenleg a Suzuki-Top hálózatában nincs újautó-eladás, és egyelőre nem tudni, mi lesz az értékesítési egységek sorsa. A kommunikációs vezető szerint mivel jól bevezetett egységekről van szó, könnyen akadhat vevő a kereskedésekre, így azok végül folytathatják működésüket.