Mária
-7 °C
3 °C

Az idén megkezdik az új Suzuki gyártását

2004.04.22. 16:36
Még az idén megkezdi új, egyelőre New Concept Car munkanevet viselő modelljének gyártását a Suzuki esztergomi gyárában. A hatvanmilliárd forintos beruházással négyszáz új munkahely jön létre.
A Magyar Suzuki Rt. 60 milliárd forintos újabb beruházás eredményeként megkezdi az idén új, egyelőre New Concept Car munkanevet viselő modelljének sorozatgyártását - jelentették be a cég vezetői az esztergomi gyárban.

Új munkahelyek

"A projekt által a gyár kapacitása a jelenlegi évi 90 ezer darabról 150 ezerre nő, s 400 új munkahely jön létre" - közölte a sajtótájékoztatón Kazuhisa Toda vezérigazgató. "Az elmúlt időszakban, a projekt első állomásaként 100 milliárd forintos beruházással festőüzemet létesítettünk, megkezdtük az Ignis modell sorozatgyártását, s beindítottuk a dízel üzemű járművek exportját" - közölte a vezérigazgatója.

Az 55 ezer négyzetméteres csarnokban decemberben legyártják az új modell 103 prototípusát, amelyből az első a Közlekedési Múzeumba kerül, mint ahogyan az első Suzuki Swift is. Kazuhisa Toda elmondta, hogy 2005-ben, a sorozatgyártás megkezdődésével a termelékenység 35 százalékkal javul, s az exporttermelés volumene több mint kétszeresére nő. A mostani napi 350-ról 600-ra nő a gyártott autók száma, ezt 256 korszerű hegesztőrobot fogja biztosítani.

Emelkedő export

"Abban, hogy 2003 júliusától az év eddigi részéig 23 százalékkal emelkedett az ország exportja, közrejátszott a Suzuki-gyár is" - jelentette ki Csillag István gazdasági miniszter. A tárca azért üdvözli az új beruházást, mert a cég új típussal áll elő, új munkahelyeket teremt, és megerősíti a kis- és középvállalkozói szektort. A szaktárca 2003-ban 11 nagyvállalattal tárgyalt. A nagyberuházások értéke tavaly elérte a 806 millió eurót, s általuk 6245 új munkahely keletkezett. Jelenleg 12 nagyberuházóval tárgyal a minisztérium. Az általuk tervezett projektek mindegyike az idén megkezdődik, ezek összvolumene 1,3 millió euró, és 5446 új munkahely teremetését teszik lehetővé.

A gyár indulásának évében, 1992-ben néhány tíz beszállítója volt. Jelenleg 320, amelyek közül 60 magyar, 6 Európán kívüli, a többi európai. A gyár jelenleg csaknem 2000 embernek ad munkát, köztük 586 szlovákiai és 80 romániai magyarnak. A gyár nettó árbevétele 2003-ban 183 milliárd forint volt. A belföldi értékesítés 79 milliárd, az export 104 milliárd forintot tett ki. Egy évvel korábban a nettó árbevétel 150 milliárd forint, a belföldi értékesítés 65 milliárd, az export 85 milliárd forint volt. Az idén a 205 milliárd nettó árbevételt terveznek. A gyártandó 93 ezer darab autóból 31 ezer darabot itthon értékesítenek, a többit exportálják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.