Megtört az Auchan, több pénz lesz, sztrájk nem

2006.05.12. 15:25
Az elmúlt hónapokban erősödtek a szakszervezetek. Az érdekvédők nyilvános demonstrációkkal, a jogsértő munkaadók feketelistázásával, sztrájkfenyegetésekkel hallattak magukról. A keményebb fellépés néha nem várt sikereket is hozott: az Auchan meghajolt a munkavállalók akarata előtt - így sztrájk helyett fizetésemelés lesz a kereskedelmi láncnál -, míg a kormány a szakszervezetek javaslata alapján szigorítaná a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt.

Sikeres volt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) kezdeményezésére hetek óta tartó kötélhúzás az Auchannal. A francia tulajdonú áruházlánc menedzsmentje végül belement, hogy a tervezettnél nagyobb mértékben emelje a béreket. Hogy mennyivel, arról Sáling József, a KASZ elnöke pénteken még nem nyilatkozott az Indexnek, annyit azonban elmondott: a múlt hét óta már közvetítő bevonásával tartott egyeztetések utolsó fázisában a munkaadó "érdemben változtatott" korábbi ajánlatán, a menedzsment által a szakszervezetnek pénteken elküldött csomag már "elfogadható". A megállapodást várhatóan a jövő hét elején írják alá.

Az Auchannál bejött

Az áruházlánc eredetileg 2,7 százalékkal emelte volna a béreket, 60 forinttal az étkezési hozzájárulást. A szakszervezet már két hete sztrájkkészültséget hirdetett, majd több egyeztetés után e hét hétfőjéig adott haladékot az Auchannak az ajánlat átgondolására.

Ezt később szerdára módosították, ám az akkori javaslatban nem voltak érdemi változások, így az nem felelt meg a munkavállalóknak, akik péntekre várták a végleges javaslatot. Mivel ennek hiányában a hét végén sztrájkot tartottak volna - ezt kérdésünkre már a hét közepén valószínűsítette Sáling -, a menedzsment "megtört", és a jelentősen megváltoztatta a feltételeket.

Az Auchannál - a cég korábbi, fizetett hirdetésben közzétett adatai szerint - tavaly bruttó 126 651 forint volt a havi átlagkereset. Mátraházi István, a KASZ alelnöke szerint ez az adat nem ad pontos képet a valódi fizetési viszonyokról, mert abban a szellemi dolgozók és a menedzsment tagjainak keresete is szerepel. A KSH adatai szerint a kereskedelemben tavaly a fizikai dolgozók bruttó 83 537 forintot, a szellemiek 201 520 forintot kerestek, így az ágazatban az átlagos fizetés 130 698 forint volt. Az Auchannál a most elért béremeléssel valószínűleg meghaladják ezt az összeget.

Diósgyőrben nem

Nem minden szakszervezet tudott azonban olyan sikeresen tárgyalni - eddig legalábbis -, mint a kereskedők. A diósgyőri kohászoknak csütörtökön meg kellett tartaniuk kétórás figyelmeztető sztrájkjukat, mert a cég tulajdonosával, az ukrán Donbass csoporttal nem vezettek eredményre a bértárgyalások - mondta Ágotai József, a Vasas Szakszervezet helyi elnöke. A bérek befagyasztására javaslatot tévő DAM 2004 Kft.-nél szervezett sztrájkban a délelőttös műszak szinte valamennyi dolgozója, nagyjából háromszáz ember szüntette be a munkát.

A szakszervezeti vezető közölte azt is, az átlagosan bruttó 127 ezer forintot kereső diósgyőri kohászok 10-15 ezer forintos havi béremelést és a szociális juttatások megadását kérték a tulajdonostól, akivel a figyelmeztető sztrájk befejezése után folytatták a bértárgyalást. Mindkét félnek az az érdeke, hogy a diósgyőri kohászat tovább működjön, ám ehhez az is kell, hogy a dolgozók munkáját elismerjék - fogalmazott Ágotai.

Jogvédelem úton, útfélen, kerítésnél

A munkavállalók érdekvédelmi szervezetei nemcsak a bérharcban keményítettek be: a Liga nemrégiben beindította azt a munkaadói feketelistát, amelyben a jogsértő munkaadókat sorolja fel. Ebben a Fekete könyvben szerepel a nagyobb cégek közül a Magyar Suzuki Rt., Philips és a Péti Nitrogénművek, valamint több kisebb munkaadó is.

A Liga május 1-jén tüntetett a dolgozókat sújtó törvénytelenségek ellen, emellett több, a munkajogot megsértő cégnél rendezett demonstrációt. Legutóbb, még december elején a Suzuki kerítésénél (miután a gyárba nem engedték be őket). A Liga segítette az autógyártónál az idei év elején létrejövő, a február közepi munkabeszüntetést felkaroló, ám a a mai napig nem tisztázott jogállású szakszervezetet is.

Szigorúbb ellenőrzések jönnek

Az érdekvédők a kormánnyal is, egymással is próbálnak közös hangot találni. A hat országos konföderáció vezetői pénteken találkoztak a munkaügyi miniszterrel, ahol szintén a munkavállalói jogok védelme volt terítéken. Csizmár Gábor szerint már hozott eredményeket a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény februártól hatályos módosítása, a munkaügyi ellenőrzéssel foglalkozó létszám megerősítése, de a jogsértések alapján a indokolt a szakszervezetek elégedetlensége is.

A munkaügyi miniszter ezért az országos szakszervezeti konföderációk vezetőivel tartott egyeztetés előtti sajtótájékoztatón elmondta: megállapodtak abban, hogy a szakszervezetek két héten belül konkrét javaslatokat dolgoznak ki további jogszabály módosításokra az ellenőrzés hatékonyságának javítására. Ezekből javaslatokból a tárca előterjesztést készít, amely augusztus végén szeptemberben kerül az Országos Érdekegyeztető Tanács elé, majd ezt követően a kormány beterjeszti a Parlamenthez a javaslatokat. A miniszter szerint a koalíciós partnerek elkötelezettek a munkaügyi jogszabálysértések hatékonyabb fellépésben.