Vilma
-7 °C
4 °C

Aligszázalékos civilek

2005.05.31. 17:25
Tavaly körülbelül 7 milliárd forintot kaptak az adózók egyszázalékos felajánlásaiból a civilek. A pénzen nagyjából 20 ezer egyesület, alapítvány, klub, közalapítvány és egyéb szerveződés osztozott, vagyis egy-egy támogatott átlagosan 350 ezer forintot kapott. Ötvenhét szervezetnek azonban ennek a háromszázötvened része, vagyis ezer forint sem jött össze.

A debreceniek 24 forintot szántak a városi diákönkormányzatra, míg az ugyancsak debreceni székhelyű, zászlajára a lélektani szaknyelv megújítását tűző alapítvány 58 forintot kapott. Ezzel a két összeggel meg lehetett szerezni az első és harmadik helyet a legkevesebb egyszázalékos felajánláshoz jutott civilek listáján. Hogy teljes legyen a hajdúsági dominancia, a második helyet a berettyóújfalui Romart Alapítvány szerezte meg 45 forinttal.

Múzeumbarátoknak 67 forint

Az APEH a napokban tette közzé azt a listát, amelyen a XIV. kerület Szakorvosi Ellátásáért Alapítványtól a Zviranjak Peresznyei Horvát Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesületig valamennyi olyan civil kezdeményeződés szerepel, amely jogosult volt az szja egy százalékára, és legalább egy adózó fel is ajánlotta nekik adószázalékát. Közülük 57 szervezet nem kapott 1000 forintot sem, négyen pedig a 100 forintos határt sem érték el; a már említett dobogósok mellett a bajai Múzeumbarátok Köre Alapítvány tartozik ebbe a csoportba a maga 67 forintjával.

Dartsozás, polgárőrködés és tűzoltás kevés pénzért

Az 1000 forint alattiak listájáról kiderül, vannak különösen hátrányos helyzetű megyék és települések az országban. Hajdú-Biharnak nemcsak a teljes dobogót sikerült kisajátítania, de további két balmazújvárosi és egy sárrétudvari szervezet sem érte el a négyszámjegyű összeget. A balmazújvárosi munkanélküliek egyesülete 212 forintot kapott - persze a munkanélküliek adófillérjeiből nehéz is lenne megélni -, a Rákóczi Olvasó Népkör viszont már az ezres határ közelében teljesített: 975 forinttal éppen csak felkerült a listára.

Náluk csak a páli önkéntes tűzoltók és a tomaji dartsosok kerültek közelebb az ezer forinthoz: előbbiek 976, utóbbiak 990 forintra voltak jók az adózóknál. Ez a két foglalatosság láthatóan nem nyerte el az adózók jóindulatát: a vámosgyörki tűzoltók is ezer forint alatt kaptak (961), akárcsak a soproni dartsosok (967). A tevékenységek közötti versenyt azonban nem ők, hanem a polgárőrök nyerték: öt szervezet is felkerült az ezres alattiak listájára, köztük egy megyei szerveződés is. Ráadásul közülük a legkevesebbet, 534 forintot, éppen ez utóbbi, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége kapta.

Felsőmocsolád kétszer

Visszatérve a hátrányos sorsú településekre: Felsőmocsolád, a romantikus nevű, mindössze 560 fős somogyi község két civil szervezetet is delegált az ezer forint alattiak listájára. A környezetvédelemmel, oktatással és mezőgazdasági továbbképzéssel foglalkozó Körmező Alapítvány 149 forintjával az ötödik-hatodik lett a listán - holtversenyben a nagykarácsonyi nagycsaládosokkal -, amihez képest a Felsőmocsoládi Nyugdíjas Egyesület kifejezetten büszke lehet a maga 582 forintjára.

A magyar mezőgazdaság és az idős emberek sanyarú sorsát jól érzékelteti egy, 395 forintnyi felajánlásban részesült mórichidai szervezet esete is: a Győr-Moson-Sopron megyei községben ugyanis a Kossuth MGTSZ Nyugdíjasaiért Alapítvány kapta ezt az igen csekély összeget (a nyugdíjasok helyzete Jász-Nagykun-Szolnok megyében sem túl virágos, erre utal a számukra felajánlott 494 forint). Az ország egyik leggazdagabb megyéjében nemcsak a volt téesz-dolgozók és a soproni dobálózók, hanem egyebek mellett a kultúra győri barátai sem találtak túl sok pénzes támogatóra: a Győri Városi Művészeti Múzeum Baráti Köre 519 forintot kapott.

Evangélikus imaházra 655 forint

A kultúra támogatása az ország másik felében, a listára három szervezetet delegáló Miskolcon is mostohagyerek: a város kultúrájáért létrehozott közalapítvány 267 forintot kapott. A városban a kilencvenes évek elején létrehozott magánegyetem támogatását szolgáló Miskolci Bölcsész Egyetemért Alapítvány 740, míg a rejtélyesnek tűnő nevű Cursillio Segítésére Alapítvány 726 forintot kapott. Némi Google-zással kiderül, ez egy katolikus mozgalom, amelynek a borsodi megyeszékhelyen láthatóan nem túl erős a bázisa. Egy ugyancsak cursilliós egri szervezet viszont csaknem kétszázezret, míg egy budapesti 378 ezret kapott.

Van további két egyházi kötődésű alapítvány, amelyet nem túlságosan támogattak az adózók. A május 15-e óta Fidesz-képviselő Szászfalvi László által 1990-ben alapított csurgói Servio Caritati Alapítvány 357 forintot kapott. A sopronnémeti Evangélikus Imaház Alapítványt ennek csaknem kétszeresével, 655 forinttal segítették.

Kevés jutott a gyerekeknek

A fővárosban működő civilek közül három került fel a listára. A Rákosfalvi Kulturális és Jótékonysági Egyesületnek 408 forintot ajánlottak fel az adózók, a Budai Önkéntes Ezred Alapítvány 700, a XV. kerületben lévő Madárka Óvodába járó gyerekekért létrehozott alapítvány 760 forintot kapott.

A gyerekek és fiatalok egyébként sem voltak túlságosan fontosak az adózóknak. Nemcsak a debreceni diákönkormányzat 24 forintja jelzi ezt, hanem egyebek mellett a szabadhídvégi Edzett Ifjúságért Alapítványnak adott 227 vagy a Hatvan Város a Tehetséges Gyermekekért Közalapítványnak juttatott 395 forint, vagy a somogysárdi Noszlopy Gyermekekért Közalapítvány 957 forintja is.

Érdekes ugyanakkor, hogy amíg a legtöbb támogatást kapott szervezetek húszas listáján tavaly három olyan szervezet volt, amelynek tevékenysége kötődik az állatok védelméhez, addig a legkevesebb felajánlást kapottak húszas listáján egyetlen sincs - de még az ezer forint alattiak 57-es mezőnyben sem szerepel ilyen szerveződés.

Adakozó kedv a minimálbér határán?

Az, akitől a debreceni diákönkormányzat a 24 forintját kapta, tavaly egész évben a minimálbért alig meghaladó, összesen mintegy 640 ezer forintot keresett - feltéve, hogy alkalmazott volt, és nem rendelkezett semmilyen adókedvezményben. Bruttó 800 000 forintos fizetéssel már háromszáz forint fölött volt egy alkalmazott adószázaléka. Az 57-es listára felkerült civilek legfeljebb két-három embertől kaphattak felajánlást, ám az élmezőnybe valószínűleg olyan kerültek, akikre csak egyvalaki gondolt az adóbevallása kitöltésekor.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!