Százezrek csábulhatnak el

2004.10.13. 09:23
A Népszabadság információi szerint idén több mint háromszázezer ember hagyhatja el biztosítóját egy másikért. A vonatkozó jogszabály azonban szigorodott, fontos a részletek tisztázása.
Az alkuszok minden eddiginél élesebb árharcra számítanak a biztosítások terén - tudta meg a Népszabadság. Valószínűsíthető, hogy a tavalyi, háromszázezer ügyfélnél is több hagyja el idén biztosítótársaságát. A jövőre érvényes tarifák közzététele október harmincadika után várható.

Lépniük kell

A Népszabadság információi szerint idén már a piacvezető társaságok sem nézhetik tovább tétlenül kisebb riválisaik térnyerését ezért általános árcsökkenés várható. A több mint 3,6 millió szerződést számláló piacon évről évre erősebb a küzdelem, miközben az ügyfelek is egyre könnyebben elcsábulnak egy-egy kedvezőbb ajánlatért.

Tavaly már mintegy félmillió ügyfél számolta ki az interneten a számára legkedvezőbb díjat. Az átszerződő háromszázezer ügyfél döntő többsége valószínűleg innen szerezte információit.

Fontos még, hogy idén módosították a kötelezőre vonatkozó jogszabályt. A Népszabadság információi szerint aki nem mondja fel idén december elsejéig szabályszerűen régi biztosítását, és nem kéri ki kártörténetének igazolását korábbi szolgáltatójától, automatikusan a legrosszabb - malusz négyes - besorolást kapja majd új biztosítójánál, és így a lehető legmagasabb díjat lesz kénytelen fizetni.