Fújhatjuk

2005.01.28. 08:20
A széltérkép hiánya, a támogatási rendszer kuszasága, az energia átvétel szabályainak pontosításának szükségessége - szakértők szerint egyebek között ezzel magyarázható, hogy a kiadott hatszáz engedély ellenére még mindig csak hat szélerőmű működik az országban.
A tavaly december végi adatok szerint mintegy 600 szélerőmű felépítésére adott ki környezetvédelmi hozzájárulást a természetvédelmi szakhatóság, s ebből 500 esetben az építési engedélyt is megkapták a beruházók. Jelen pillanatban azonban Magyarországon csupán hat szélerőmű áll. Hogy mi a nagy különbségnek az oka, azt a szakértők is csak találgatják.

Szerdahelyi György, a gazdasági tárca energetikai osztályának vezetőhelyettese szerint egyrészt az ország széltérképe csak az év közepére készül el, másrészt viszonylag szűk a beruházási támogatások kerete. Pályázni ugyanis most csak a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív Programban lehet néhány tízmillió forint erejéig, ez az összeg pedig kevés egy-egy beruházáshoz. Ezzel együtt mégis érdemes az ilyen típusú megújuló energiaforrásokba fektetni: egy szélerőmű megtérülési ideje ugyanis 8-9 év lehet, míg gazdaságos működtetése akár a negyed századot is elérheti. Nem beszélve arról, hogy mint megújuló energia a kötelező átvétel alá esik, amely azt jelenti, hogy például a szélből termelt áramot a helyi szolgáltatónak az átlagárnál magasabb, szabott áron át kell vennie.

Csakhogy a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Rt. egy korábbi elemzése szerint a magyar villamosenergia-rendszer legfeljebb 100 megawattnyi szélerőművet bírna el. A mintegy 600 darab viszont legalább 700-800 megawattot jelent. Mindezek után már csak "hab a tortán", hogy a szél nehezen előre jelezhető. A felmérések szerint egy ilyen erőmű legfeljebb az év 25 százalékában működik teljes kapacitással, csak nem tudni mikor, így a rendszer szempontjából igen kényes jószág - mondta lapunknak Kapás Mihály, a Mavir országos diszpécserszolgálatának vezetője. Ugyanis ha nem fúj a szél vagy akkor fúj, amikor nem lenne rá szükség - például éjszaka -, gondban lehet a rendszerirányító. A szélerőműveket nem lehet lekapcsolni. Pontosabban le lehetne kapcsolni, ám a szolgáltató köteles átvenni az áramot és helyettük más erőműveket visszaterhelni. Csakhogy több esetben - például a paksi atomerőműnél - a visszaterhelés nemcsak nem gazdaságos, hanem szigorú műszaki előírások is korlátozzák. Így összességében a szélerőművek "mögé" teljesítményük legalább 80 százalékának megfelelő tartalék energiaforrásra van szükség - mondta Kapás. Probléma azonban, hogy megfelelően szabályozható háttérről a jogszabályok nem rendelkeznek, azaz nem "tiszta", hogy kinek is kellene megépítenie ezeket az erőműveket.