Szerencsejátékból autópálya

2003.11.12. 10:28
Autópályák építésére fordíthatja a kormány a Szerencsejáték Rt. eladásából keletkező bevételt - idézi az MTI a Pénzügyminisztérium szóvivőjét, aki a Magyar Televízió Kedd este című műsorában nyilatkozott.
"Az elmúlt időben sokszor ért bennünket az a vád, hogy az aranytojást tojó tyúkot akarja eladni a kormány. Nekünk most azt kell mérlegelni, hogy a jelenlegi aranytojások átválhatók-e egy jelenlegi, vagy akkori autópályává", idézi az MTI Csák Csongor pénzügyminisztériumi szóvivőnek MTV-ben elhangzott nyilatkozatát.

Tavaly 26 milliárd adót fizetett

A kormány a költségvetésről rendelkező törvényben a Szerencsejáték Rt. privatizációját is megkísérli - ez azt jelenti, hogy eladható az rt. kisebbségi tulajdonrésze. Arról sem a Pénzügyminisztérium, sem a cég nem hozott nyilvánosságra adatot, hogy mekkora hányadot adnának el, és hogy mennyire értékelték az rt.-t.

Mint az Index megírta, korábban is szó esett arról, hogy az állam értékesítené a Szerencsejáték kisebbségi tulajdonrészét, amit a 2004-es költségvetési törvényjavaslat azzal magyaráz, hogy a társaság működésébe indokolt a magántőke bevonása, ám 50 százalék plusz egy szavazat továbbra is állami tulajdonban maradna.

Az MTV-ben elhangzottak szerint egyelőre annyi nyilvános, hogy tavaly a cég tervezett bevétele 82 milliárd, a tényleges bevétele viszont 102 milliárd forint volt, ebből 26 milliárd adóként folyt be az államkasszába, az osztalék 6 milliárd forint volt.

Egy éve tervbe vették

A műsor emlékeztetett, hogy október 27-én Font Sándor a parlamentben kérdést intézett László Csaba pénzügyminiszterhez, és arra kért választ, hogy tervezi-e a kormány a Szerencsejáték Rt. eladását, illetve milyen áron értékesítené azt. A miniszter akkor válaszában úgy fogalmazott: semmilyen döntés nem született a Szerencsejáték Rt. eladásáról - hangzott el a Kedd este adásában.

Egy évvel korábban, a 2003-as költségvetési javaslatban szerepelt az SzRt. állami tulajdonának csökkentésére vonatkozó javaslat, ám az Országgyűlésben megtárgyalt és elfogadott törvényben már nem.