Árpád
-1 °C
9 °C

Még egy év haladék a kényszervállalkozóknak

2005.05.27. 07:43
2006. június 31-éig az adóhatóság nem büntetheti a kényszervállalkozókat és megbízóikat. A 35 százalékos átalányadó megfizetésével helyettesíthető az összes közteher, mely a munkaadót és munkavállalót terhelné.
A kormány többszörös pálfordulás után a héten mégis a színlelt szerződésekre vonatkozó moratórium meghosszabbítása, valamint a szabad foglalkozású jogviszony létrehozása mellett döntött - derült ki tegnap Kiss Péter kancelláriaminiszter sajtótájékoztatóján. A már egyszer meghosszabbított moratóriumot további egy évre terjesztené ki a kabinet Pető Iván szabaddemokrata képviselő módosító indítványa nyomán, így 2006. június 31-éig az adóhatóság nem (az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelet viszont igen) büntetheti azokat a vállalkozókat, illetve az őket foglalkoztató társaságokat, akik esetében a munkaviszonyt adóoptimalizálási célzattal megbízási jogviszonnyal fedik el.

Kiss szerint ugyanis 35 százalékos átalányadó terheli majd az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulással egybekötött szabad foglalkozású státuszú megbízottal szerződő társaságot. Az átalányt a megbízó fizeti, és ez helyettesíti az összes közterhet, amely a munkaadót és munkavállalót terhelné, vagyis 13,5 százalékos egyéni és 32 százalékos munkáltatói járulékot, valamint az szja-t váltja ki.

Ezzel a másik oldalról a sok érintett által választott 15 százalékos eva, az iparűzési adó, valamint a minimálbér után fizetendő járulékteher állítható szembe, egy év múlva már tetézve a büntetések lehetőségével is. Az ekhóról, illetve a szabad foglalkozású jogviszonyról szóló jogszabály tervezetét a Figyelőnet értesülései szerint az őszi ülésszakban tárgyalja a parlament, és 2006. január 1-én léphet hatályba a bizonyos szakmákat érintő szabályozás. Az elhangzottak szerint tehát adó és tb szempontjából munkavállalónak minősülnek majd az érintettek, viszont megmarad a megbízási jogviszony, vagyis olyan biztosítékokat, mint például a betegszabadság nem garantál majd a törvény.