Vilma
-7 °C
4 °C

Színlelő cégeket is támogathat az állam

2005.11.17. 08:51
Átmenetileg a színlelt munkaszerződésen kapott gazdálkodók is pályázhatnak majd állami támogatásra, a közbeszerzések esetében azonban csak a tiszta cégek pályázhatnak majd.

Nem kell a cégeknek makulátlan munkajogi kapcsolatokkal rendelkezniük, ha állami pénzekre pályáznak, vagy támogatást igényelnek - áll az államháztartásról szóló törvény MSZP-s képviselők által benyújtott módosító javaslatában.

Színlelt szerződés esetén is igényelhető lenne támogatás, ha a jogsértéssel érintett foglalkoztatottak száma nem éri el a 11 főt, valamint ha a jogsértést az azt megállapító határozat kézhezvételétől számított egy hónapon belül megszüntetik. A könnyítést 2008. január 1-ig tartanák fenn a honatyák. Az augusztus 4-én életbe lépett új közbeszerzési törvény szerint ezzel szemben csak olyan vállalatok tehetnek ajánlatot, amelyek a megelőző 5 éven belül nem követtek el szabálysértést a foglalkoztatási jogviszony létesítésére, bejelentésre, valamint külföldiek foglalkoztatására vonatkozó kötelezettségekkel kapcsolatban.

A BKIK egyetért azzal a lépéssel, hogy csak a tiszta munkaügyi viszonyokkal rendelkező cégek jussanak állami támogatáshoz, de a feketegazdaság visszaszorítását nem elsősorban ilyen eszközökkel kell ösztönözni, hanem a járulék- és adóterhek csökkentésével. A munkaadók szerint így csökkenne a tisztességes cégek versenyhátránya a feketén foglalkoztatókkal szemben.

Vadász György főtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos helyzetekben nem szándékos a járulékfizetés elkerülése, például, ha az új munkavállaló még nincs bejelentve.

A közbeszerzési ajánlattétel és az állami támogatások igénylése előtt beszerzendő munkaügyi dokumentumok kérdését egy, még az idén elfogadandó kormányrendelet szabályozza. A Világgazdaság értesülései szerint ez három hatósági igazolást említ, az OMMF mellett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak (EBH) és a cégnél működő szakszervezetnek is bizonyítania kellene, hogy minden rendben megy a vállalatnál. Az EBH az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvénynek megfelelő cégeknek ad ki pozitív igazolást. A megváltozott munkaképességű mukavállalókat foglalkoztató cégek akkreditációjához eddig 36 kérelem érkezett, amelyek közül egyet sem utasítottak vissza - mondta a Napi Gazdaságnak Demeter Judit, a szervezet elnöke.