Natália
-3 °C
8 °C

Ma dönthetnek az szja-ról

2003.09.03. 09:26
Áfacsökkentés, az szja-táblában egy negyedik sáv bevezetése, az állami kiadások visszafogása - egyebek között ezek a lehetőségek is szerepelnek a koalíciós csúcstalálkozó mai, második fordulójára készült szakmai-politikai költségvetési forgatókönyvek között.
Ha akarják, megvannak a források a költségvetésben ahhoz, hogy életben maradhasson a tavaly elfogadott, az szja csökkentését eredményező adótábla - vélik mindkét kormánypártban. Az ehhez szükséges döntést feltehetőleg ma meghozzák a koalíciós pártok vezetői.

Népszerű adócsökkentés

A Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László és Kuncze Gábor pártelnökök második megbeszélésére több, egyes elemeiben egymást átfedő elképzelés is készült az adócsökkentés miatt kieső bevételek pótlására, így a politikusok a döntés meghozatalakor már arra is figyelni kívánnak, "melyik párt hogyan jön ki" az egy hónapja tartó adóvitából. Míg az SZDSZ a közvélemény-kutatások szerint úgy tűnik, profitált az elmúlt hetekben folytatott "megvédjük az emberek pénztárcáját a kormánytól" jellegű kiállásával, a szocialisták most próbálnak erősíteni: igyekeznek olyan színben feltűnni, mintha mindig is az adócsökkentés mellett lettek volna. Többek szerint ez így is van, és az ez ügyben folytatott, pártvezetők szintjére emelkedett kommunikáció elhibázott volt. A szocialista frakcióban ugyanis nem volt érdemi tábora annak, hogy a már törvényben garantált adócsökkentést elhalasszák. Ám tény, a képviselők - részben a nyári szabadságolások miatt - ellenérzéseiket nem tudták olyan erővel megjeleníteni, mint tették az 53. heti nyugdíj ügyében.

Százmilliárd hiányzik

A csúcstalálkozónak azonban az érdemi kérdésekben is állást kell foglalnia: a múlt héten létrehozott háromfős szakmai stáb egyeztetései során mindössze egyetlen kérdésben, a központi közigazgatás költségeinek lefaragásában volt teljes a konszenzus. Ez azonban csak a kieső adóbevételek egyharmadának pótlására lehet elég. A fennmaradó, közel százmilliárd forint előteremtése az egyik forgatókönyv szerint a legmagasabb, a 25 százalékos áfakulcs változatlanul maradása esetén lenne előteremthető. De készül olyan javaslat is, amely hozzányúlna az szja-táblához: a 2002-es törvénymódosítással meghatározott sávhatárokat és a kulcsok csökkenését ugyan nem módosítanák érdemben, de bevezetnének egy felső sávot, melyben egy új, magasabb, negyedik kulcs jelenne meg.