Natália
-3 °C
7 °C

Százezren keresnek négymillió forintnál többet

2004.06.04. 15:18
A jövedelem és a számított adó nőtt ugyan tavaly, a tényleges fizetési kötelezettség a kedvezmények révén csökkent, derült ki az Apeh tájékoztatóján. A lakáshitelek törlesztése utáni kedvezmény a 2002-höz képest a kétszeresére, 20,6 milliárd forintra emelkedett.
Az önbevalló magánszemélyek jövedelme és az ezt terhelő adó is 14 százalék körül nőtt 2003-ban, az adókedvezmények összege azonban 45 százalékkal emelkedett: így az adóterhelés összeségében 22,7 százalékról 21 százalékra csökkent, mondta Király László György, az APEH elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az önbevallók által bevallott jövedelem 2.567 milliárd forint volt tavaly, amit 766 milliárd forint számított adó terhelt. Az adókedvezmények összege 2003-ban 228 milliárd forint volt.

Közel egymillió bevallás a neten

Király László György hozzáfűzte, az adóhatóság 2,2 millió személyi jövedelemadó bevallást dolgozott fel, amely a beérkezettnek 93-94 százaléka. Az interneten kitöltött bevallások száma meghaladta a 920 ezret. Az APEH elnöke az adókedvezményekről szólva ismertette, az adójóváírás összege 90 milliárd forintra emelkedett, ami 89 százalékos növekedés a megelőző évihez képest. A kedvezményt mindkét évben 1,2 millió alkalmazott vette igénybe, az egy főre jutó átlag azonban 41 ezer forintról tavaly 73 ezer forintra nőtt.

Jelentősen, 80 százalékkal 20,6 milliárd forintra nőtt a lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye és mintegy egyharmadával, 41 milliárd forintra emelkedett a nyugdíjjárulék és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj kedvezménye. A családi kedvezmény összege 37 milliárd forintra csökkent, de átlaga 76 ezer forintról 80 ezer forintra nőtt. A kedvezmények miatt az összevont jövedelem után az adókötelezettség 539 milliárd forint lett, ez 5,7 százalékkal halaja meg az előző évit.

Minden sávban mérséklődött a terhelés

Király László György elmondta, hogy az adóteher valamennyi jövedelemsávban mérséklődött. Legnagyobb, 5,5 százalékpontos volt a csökkenés az átlagjövedelmet magában foglaló 900 ezer - 1,5 millió forintos sávban. Az ettől alacsonyabb jövedelmi sávokban 11 százalékpontos, a magasabbakban 7,1 százalékpontos volt a csökkenés. Legkevésbé 1,2 százalékponttal mérséklődött az adóterhelése annak a 100 ezer főnek, akinek jövedelme meghaladta a négymillió forintot.

A jelentős kedvezmények miatt a több mint kétmillió adóalappal rendelkező adózónak csak 70 százaléka, 1,4 millió fő adózott. Az elkülönülten adózó jövedelmek összege 552 milliárd forintot tett ki, 11,1 százalékkal nőtt. Négyszázezren szereztek ebből a forrásból jövedelmet, átlagosan 1,3 millió forintot. Az adó-visszaigénylés hatvanmilliárd forintot tett ki, ami 45 százalékkal nőtt 2002-höz képest.

Az evások többsége 5 millió alatt marad

Az APEH megállapítása szerint tavaly az adózási környezet változatlansága ellenére sem nőtt számottevően az egyéni vállalkozók gazdasági tevékenysége. Tavaly az egyéni vállalkozók közül 36 ezren tértek át az evakörbe. A működő egyéni vállalkozók száma 467 ezer volt, szemben az egy évvel korábbi 477 ezerrel. Az egyéni vállalkozók döntő többsége a tételes költségelszámolást választotta, összes árbevételük 1.900 milliárd forint volt, egy főre vetítve 6,1 millió forintot tett ki. Ez mintegy 9 százalékkal magasabb a 2002. évinél.

A feldolgozott összes bevallás közül 80 százalékos az 5 millió, 96 százalékos a 25 millió forintot el nem érők aránya. A bevételt csökkentő kedvezményt igénybe vevők száma mintegy 3 ezer fővel, volumene pedig 3 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Összesen 13,4 ezer vállalkozó 19,5 milliárd forintot számolt el ezen a címen.

A vállalkozói kivéttel élő 190 ezer vállalkozó progresszív személyi jövedelemadót fizetett, a vállalkozói szja-összege 7,8 milliárd forint volt, az osztalékadó 9,4 milliárd forintot tett ki. Áfát a vállalkozók 46 százaléka fizetett, a befizetés 56 milliárd forint volt, a visszaigénylés 25 milliárd forint. A 31 milliárd forintos pozitív egyenleg 12 milliárd forinttal magasabb, mint egy évvel korábban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!