Judit
-2 °C
8 °C

Leisztinger cégéé lesz a volt szakszervezeti vagyon

2004.10.19. 16:19
Kapcsolódó cikkek (1)
Eladja a maradék szakszervezeti vagyont a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány (MNÜA) Leisztinger Tamás Arago Rt-jének. Az alapítvány rövid távon ugyan több pénzhez jut, mint most, de végérvényesen elveszíti maradék 13 szállodájának tulajdonjogát, az üzletrészeit ugyanis apportálja nyolc milliárd forint értékben az Arago többségi tulajdonában álló Hunguest Hotels Rt-be.
Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy értékelte keddi döntésüket, amellyel megszabadulnak a maradék szakszervezeti vagyontól, hogy véget ért az üdültetésben a rendszerváltás. Kiss Péter kancelláriaminiszter tanácsadója úgy érvelt, hogy korábban a szociális üdültetés 200 üdülőben zajlott, kötött turnusokban, ma viszont már kétezer helyen lehet nyaralni üdülési csekkel, akkor és ott, ahol az illető akar.

Nem eladás az eladás?

A kuratórium kedden úgy döntött, hogy eladja, illetve apportálja a maradék vagyonát jelentő, a Népszabadság becslései szerint összesen 10,5 milliárd forintot érő részvényeit, illetve üzletrészeit. Bár a kuratóriumi elnök szerint nem eladásról van szó, hanem az alapítvány pénzügyi befektetéseinek átalakításáról, ténykérdés, hogy az alapítvány eladja az alapítvány százszázalékos tulajdonában álló Hunguest Vagyonkezelő Rt. tulajdonában álló 49,15 százaléknyi részesedést kitevő Hunguest-részvényeket.

A vagyonkezelő cég 2103 darab, egyenként 1 millió forint névértékű Hunguest Hotels Rt. törzsrészvény tulajdonjogát értékesíti Leisztinger Tamás Arago Befektetési Holding Rt.-jének, összesen 2,1 milliárd forintért.

A maradék vagyont apportálják

Ezzel egyidőben pedig apportálja a Hungest Hotelsbe (amelynek eddig is többségi tulajdonosa volt Leisztinger cége) a maradék 13 szállodáját jelentő, kilenc kft-ben lévő 6,9 milliárd forintos könyv szerinti értékű üzletrészeit, nyolcmilliárd forint értékben, amelyért viszont újra Hunguest részvényeket kapnak, így a 49,15 százalékos részesedés nem változik.

Ugyanakkor az alapítány cégéé lesz a szavazatelsőségi és az osztalékelsőségi részvény, azaz minden fontos kérdésben vétójoguk lesz. A megállapodás része, hogy az MNÜA delegálhatja a felügyelő bizottsági elnököt és az igazgatóságba - a testület létszámától függően - 1-3 tagot delegálhat.

Osztalékban bízva

A trevezett megállapodás eredményeképpen a Hungest Hotels osztalékot fizet majd az alapítványnak: évi 350 milliós osztalékot mindenképp fizetniük kell. Ha nincs osztalék, 416 milliós alapítványi támogatást kell a Hunguest Hotelsnek adnia, ha erre sincs mód, jelzálogjogot jegyeztethet be az alapítvány a cég nagyértékű ingatlanjaira. Karácsony korábban azzal magyarázta a lépés szükségességét, hogy összesen 8,9 milliárdos befektetéseik csupán évi alig 100 millió forintos hozamot eredményeznek, ez pedig kevés az üdültetés támogatására.

Nem lesz többé tulajdonjog

A tervezett ügylettel egyidőben hatályát veszti az a korábbi megállapodás, hogy a Hunguest Hotels által üzemeltetett egykori szakszervezeti üdülők és szállodák visszakerülnének az alapítvány kezelésébe. Karácsony Mihály szerint ugyanakkor az ügylet révén a tavalyi 110 millió forint helyett 1,2 milliárdot fordíthatnak majd az üdültetések támogatására. Egy kuratóriumi tag szerint ez úgy jöhet össze, hogy a részvényekért kapott 2,1 milliárdot állampapírokba fektetik, ennek hozama pedig legalább kétszázmillió lesz, további hatszázmilliót remélnek az üdülési csekkekből, a maradék pénzt pedig a Lesiztinger-cégtől remélik.

Bár a kuratórium felügyelő bizottsága átnézetné a megállapodás tervezetét az aláírás előtt egy független szakértővel, Karácsony Mihály kuratóriumi elnök annak a meggyőzödésének adott hangot a testület ülésén, hogy nem független jogásszal, hanem az alapítvány jogászával, kellene megvizsgáltatni a szerződéstervezetet az aláírás előtt.

Az apportálandó szállodák közül a legismertebb, illetve legnépszerűbb a debreceni Hőforrás, a balatonföldvári Park, a soproni Maróni, a hajdúszoboszlói Béke, a szegedi Forrás, a bükfürdői Répce, a hévízi Panoráma, a mátrafüredi Ózon, a szilvásváradi Szilvás, valamint a siófoki Ezüstpart, amely öt kisebb üdülőt foglal magában.

A politikai szál

Az üzlet érdekessége, hogy a megállapodást az a Karácsony Mihály hozza tető alá, aki Kiss Péter kancelláriaminiszter tanácsadójaként dolgozik a kancellárián. Kiss Pétert pedig az MSZP miniszterelnök jelölő kongresszusán az a Tüttő Kata is támogatásáról biztosította, aki Leisztinger Tamás élettársa.

Az üdültetést akarták támogatni - a vagyon átalakult
A volt SZOT-vagyon hasznosítására a kormány és a hat szakszervezeti szövetség 1992-ben hozta létre az MNÜA-t, amely egy évvel később megalakította a vagyonhasznosító társaságot. Az alapítványnak 364 ingatlant kellett volna kezelnie és működtetnie, de később a kevésbé használható szállodákat értékesítették, s abból teremtették elő folyamatosan a működés forgóeszközigényét. Az eredeti elképzelések szerint a többségében a leglátogatottabb üdülőövezetekben lévő ingatlanok hasznosításából befolyó pénzből támogatták volna a szociális üdültetést. Az MNÜA indulóvagyona azonban az elmúlt több mint egy évtizedben jelentősen átalakult. Egy részét értékesítették, meghatározó hányada pedig apportálások révén kikerült az alapítvány közvetlen irányítása alól.