Hatszáz vonat áll le ma reggel

2007.10.24. 17:30
Csütörtökön reggel 6 órakor figyelmeztető sztrájkot kezdett a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a munkabeszüntetés reggel nyolcig tart. Ebben a két órában egyetlen személyszállító vonat sem közlekedik, hatszáz vonat vesztegel az állomásokon. A hatkor nyílt pályán lévő vonatok az első állomáson megálltak. A csütörtökre váltott vonatjegyek költségek nélkül visszaválthatók. Akik IC-vel utaznak, azok viszont kötelesek pótjegyet váltani, mert a késésről előre tudhattak. A mozdonyvezetők szerint a GKM sorozatosan megszegi a vállalt kötelezettségeit. A tehervonatok a sztrájk idején is közlekednek.

Figyelmeztető sztrájkot kezdett csütörtökön reggel 6 órakor a Mozdonyvezetők Szakszervezete. Ezalatt az idő alatt egyetlen személyszállító vonat sem indul el az állomásokról, míg azok a vonatok, amelyek 6 órakor két állomás között voltak, az első útjukba eső állomáson megálltak – akkor is, ha ott egyébként nincs megállójuk –, és onnan csak 8 órakor indulnak tovább. A nemzetközi vonatokat a magyar határállomásra fogadják be, ott kell vesztegelniük a munkabeszüntetés végéig. A sztrájk a becslések szerint 300 ezer ember utazását hátráltatja.

A jegyek visszaválthatók

Gyakorlatilag tehát reggel 6 és 8 óra között leállt az országban a vasúti személyforgalom, a tehervonatok viszont a sztrájk idején is közlekednek. A munkabeszüntetés a MÁV közleménye szerint az összes járat mintegy húsz százalékát érintheti. A Máv-Start tájékoztatása szerint a sztrájkot követően a menetrend helyreállításáig – ez csütörtök estére várható – késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, írja az MTI.

A MÁV információi szerint a budapesti térségben mintegy 16 vonat közlekedik a sztrájk ideje alatt. Kavalecz Imre, a Mávinform vezetője elmondta: néhány mozdonyvezető felvette a munkát hat óra után. A MÁV tájékoztatása szerint felkészítették a vonatokat arra, hogy a sztrájk befejezését követően, 8 óra után elinduljon a forgalom. Kavalecz Imre elmondta: eddig a vasutasok a vállaltak szerint biztosították a fűtés, világítást és az egyéb szolgálatásokat a vonatokon

Azok, akik előre vásároltak menetjegyet, helyjegyet, pótjegyeket csütörtökre, de a sztrájk miatt mégsem akarnak utazni, a jegyeket teljes áron, tehát a szokásos költségek levonása nélkül visszaválthatják – közölte a Máv-Start Zrt. Erre nemcsak csütörtökön, hanem a sztrájkot követő harmadik nap, tehát vasárnap éjfélig van lehetőségük a vasúttársaság tájékoztatása szerint. A vasút azt is közölte, hogy a sztrájk miatt elmaradt utazás esetén jogosultak vagyunk a Magyarországon váltott nemzetközi menetjegy árának és helybiztosítási díjának teljes árú visszatérítésére is.

IC-pótjegy kell

Azok viszont, akik a csütörtök estig várható késések ellenére vonatoznak, és InterCityvel vagy InterPicivel akarnak utazni, kötelesek a pótjegy megváltására, és azok árát a vasút a késés ellenére sem téríti vissza. Az Infó rádiónak Sigulinsziki Tibor, a Mávinform sajtóügyeletese ezt azzal indokolta, hogy az utasok előre tudhattak a késésről.

A sztrájk idején a MÁV az állomásokon és az utasterekben garantálja a folyamatos energiaellátást, a fűtést, az utastájékoztatást, az utasbiztonságot. A minimális szolgáltatásokról a szakszervezet honlapján megjelent tájékoztatás szerint a sztrájk két órájában a mozdonyvezetők biztosítják a vonatokon a szerelvény energiaellátását, a fűtést és a világítást, továbbá a fékberendezések működését.

A GYSEV vonatpótlókat indít

A GYSEV vonalain szintén leállnak a vonatok hat és nyolc között. Ezeket azonban a vasúttársaság részben vonatpótló buszokkal váltja ki, hogy enyhítse a torlódásokat. A vonatpótlókon a megváltott vasúti jegyekkel lehet utazni (a buszok indulásának időpontjai).

Tiltakozás minden ellen

A Mozdonyvezetők Szakszervezete a honlapján közzétett sztrájkfelhívásban emlékeztet arra: már júliusban figyelmeztették a gazdasági és közlekedési tárcát, hogy tartsa be az akkor kötött megállapodást.

"Ennek ellenére a GKM – értesítés és magyarázat nélkül – sorozatosan megszegi a megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Nem tartja be a határidőket, elmulasztja a tájékoztatást és a mozdonyvezetőket érintő jogszabály-tervezetek egyeztetését" – olvasható a sztrájkfelhívásban, amely szerint a munkabeszüntetés "tiltakozás a GKM cinikus, szószegő magatartása ellen, tiltakozás a vonalbezárások ellen, szolidaritás a kistelepülések lakói mellett".

A GKM egyeztetne

A minisztérium szerdán már nem kommentálta a csütörtöki sztrájkot. A múlt héten a szakszervezetek által közzétett sztrájkfelhívásra kiadott közleményben úgy fogalmaztak: a sztrájkfenyegetés "minden konkrétum nélkül támad egy még meg sem született döntést". A minisztérium szerint a szakszervezet "összekeveri a munkavállalói érdekérvényesítést mint szakszervezeti feladatot a települések érdekképviseletével, amelyre polgármesterek és meghatalmazottjaik hivatottak".