Ezermilliárdba kerül a sztrádaprogram

2003.11.17. 12:21
Három év alatt 636 kilométer gyorsforgalmi utat építene a kormány 1089 milliárd forintból, és ezt törvénybe is rögzíti. Az Országgyűlés kedden kezdi el a sztrádatörvény tárgyalását.
Kedden kezdi el a parlament a sztrádatörvény tárgyalását, mely jogszabályba foglalja, hogy 2007 végére összese 636 kilométer gyorsforgalmi útnak (autópályának és autóútnak) kell épülni. A ciklus végére, 2006 év végéig 431 kilométer autópályát és autóutat kell átadni a forgalomnak, 2007 végére pedig további 205 kilométert.

Elviselhető határidő

Bizottsági "nem" a javaslatra
Az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága ülésén a jelen levő ellenzéki többség elutasította a törvényjavaslat általános vitára bocsátását, bár a képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy szükség van egy, a közúthálózat fejlesztését meghatározó törvényjavaslatra. A javaslat nyolc kormánypárti igen szavazatot kapott, öten nemmel szavaztak és öten tartózkodtak.

A törvény célja az előterjesztők szerint azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek garanciát nyújthatnak arra, hogy a korábban vállalt, és ma is elengedhetetlen feladatokat most már valóban - és talán még "elviselhető" határidőn belül - teljesíteni tudják.

Az indoklás szerint az eltelt évek tapasztalatai bizonyították, hogy néhány területen még nem sikerült behozni a lemaradást az Európai Unióval szemben. Különösen éles a különbség az EU országainak infrastruktúrája, annak fejlettségi szintje, és a jelenlegi hazai helyzet között.

Elég a kormánydöntés

A törvényjavaslat alapján 2005-ben 327 milliárd, 2006-ban 347 milliárd, 2007-ben pedig 415 milliárd forintot kell a központi költségvetésből, uniós támogatásokból és magántőke bevonásával a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére fordítani.

A törvényjavaslat azt is lehetővé teszi, hogy a kormánynak ne kelljen kérnie az Országgyűlés felhatalmazását az 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, többéves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötése előtt.