Natália
-3 °C
7 °C

Sztrájkveszély Ferihegyen

2003.12.08. 10:54
Ha eredménytelen lesz a tárgyalás a munkáltatóval, december 19-én reggel 4.30 órától délután 18.00 óráig sztrájkot hirdet a Ferihegyi repülőtéren dolgozók többségét tömörítő három szakszervezet - jelentette be Kovács István, a sztrájkbizottság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Kovács István hangsúlyozta: mivel a repülőtéren dolgozó valamennyi területet érintené a munkabeszüntetés, a sztrájk idejére megbénulhat a Ferihegyi forgalom. A szakszervezetek a Budapest Airportnál tervezett tömeges elbocsátás és a tevékenységek kiszervezése ellen tiltakoznak és kifogásolják, hogy a munkáltatótól jogszerű tájékoztatást eddig nem kaptak.

Követeléseiket hétfőn reggel átadták a vezérigazgatónak. Kovács István hangsúlyozta, hogy a törvény által előírt 7 napos egyeztetési idő alatt bármikor sor kerülhet kétórás figyelmeztető sztrájkra is. A sztrájkbizottságot a Repülőtéri Minibusz Gépkocsivezetők Szakszervezete (RMGSZ), a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ), illetve a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) hozta létre. E három szakszervezet összesen 1.300 tagot a szakszervezeti tagság többségét szervezi. A sztrájkbizottság elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy követeléseiket nemcsak az érdekképviseleti tagok, de a munkavállalók többsége is támogatja.

Egyeztetés nélkül?

Az érdekképviseletek kifogásolják, hogy a munkáltató nem kezdeményezett egyeztetést a létszámleépítésről, illetve a Budapest Airportot és a munkavállalókat érintő intézkedésekről. Kovács Zoltán, az üzemi tanács elnöke elmondta, hogy a tömeges létszámleépítések miatt a munkaügyi bírósághoz fordult, a kiszervezések miatt pedig a szakszervezetek az ügyészségnél kértek jogorvoslatot. Kovács István kifogásolta, hogy a hétfőn délelőtt 11 órakor meghirdetett állománygyűlés helyszínére a vezérigazgató rendőri biztosítást kért és a területet bekamerázta.

Kiszerveznek

A vezérigazgató korábbi tájékoztatásával ellentétben az érdekképviseletek szerint nemcsak a minibusz-szolgáltatást, de több területet is várhatóan kiszerveznek jövőben a Budapest Airport Rt.-nél és véleményük szerint e szolgáltatásokat a társaság később drágábban vásárolja majd meg. Az érdekképviseletek a privatizáció ellen nem tiltakoznak, ám ezt, mint mondták, a tőzsdén keresztül tartják elfogadhatónak. Hárskuti János, a BA Rt. vezérigazgatója korábban elmondta, hogy egyelőre csak a veszteséges minibusz-szolgáltatás kiszervezéséről döntöttek. Olyan szerződéstervezetet dolgoztak ki, amelyik öt évre biztosítaná a 209 sofőr foglalkoztatását. A vezérigazgató akkor hangsúlyozta, hogy az intézkedésekre a költségek csökkentése érdekében van szükség.

Az érdekképviseletek szerint a kiszervezések átgondolatlan volta miatt a költségek nem csökkennek majd jelentősen a társaságnál. Átgondolatlannak nevezték a 152 főt érintő létszámleépítést is, és elmondták, hogy a létszám racionalizálására maguk is készítettek javaslatot, ám ezt a munkáltató nem vette figyelembe.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.