rssHajnalban megállt az ország

 
Percről percre

Fontosabb részletek
  • A Liga kezdeményezésére 20 szakszervezet hirdetett sztrájkot szerdára; a társadalombiztosítás átalakítása és a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen tüntetnek
  • Hajnali 2 és 4 között volt az első munkabeszüntetés, a Ferihegyi reptéri dolgozók sztrájkoltak
  • Reggel hatkor leállt a vasúti forgalom és két megyében a buszközlekedés is
  • A Volán-sztrájk és a GYSEV sztrájkja nyolckor véget ért
  • Több száz iskolában sztrájkolnak 1-6 órát a pedagógusok, akik a gyerekfelügyeletet megoldották
  • A nap során négy erőműben tartanak kétórás sztrájkot
  • Nyolctól tízig beszüntették a munkát a veszprémi kórházban is

 Több ezer tanár fog sztrájkolni

Szinte minden megyében és a főváros minden kerületében marad el ma tanítási óra az iskolákban. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kedden elmondta, hogy az oktatási intézmények százas nagyságrendben csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, biztosan sztrájkolni fognak a pedagógusok többek között Debrecenben, Nagymaroson, Noszvajon, Hajdúhadházon, s a főváros majd minden kerületében.

« Vissza a többi bejegyzéshez

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés