Miklós
-7 °C
4 °C

Nem változik az aktív táppénz összege

2003.10.22. 12:12
Jövőre mégsem változik az aktív táppénz számításának módja, az továbbra is a kereset 70 százaléka lesz, a passzív táppénzre való jogosultságot azonban a jelenlegi 180 nap helyett 90 napra csökkentik - erről állapodott meg Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, valamint Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Kökény Mihály a megbeszélést követő sajtótájékoztatón szerdán elmondta: a táppénz új szabályozásával a kormány nem spórolni akar, ám az indokolatlan kifizetéseket mérsékelni szeretnék. Hozzátette, hogy a passzív táppénz területén szigorítják az ellenőrzéseket. Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, hogy a visszaéléseket kiküszöbölő igazságos táppénzszabályok bevezetését szeretnék elérni. Hozzátette, hogy a táppénzkiadások jövőre az idei előirányzatot 12 százalékkal haladják meg, 97,5 milliárd forintot tesznek ki.

Százmilliárd forint

Burány Sándor hangsúlyozta egyetértettek abban, hogy a munkahelyüket, illetve biztosítási viszonyukat elvesztők helyzetét foglalkoztatáspolitikai eszközökkel kell kezelni és nem egészségügyi kiadással orvosolni. Gy. Németh Erzsébet elmondta: az idén a költségvetés táppénzkifizetésekre 85,5 milliárd forintot irányzott elő. A tényleges kifizetések azonban várhatóan megközelítik a 100 milliárd forintot, a frakcióvezető-helyettes szerint a javasolt módosításokkal a jövő évi előirányzat tartható lesz.

"Indokolatlan növekedés"

Kökény Mihály ismertette: az elmúlt években indokolatlanul megnövekedtek a táppénzkiadások. "Gyakori, hogy a munkaerőpiaci helyzet feszültségeit egészségügyi kiadásokkal kezelik" - tette hozzá. Megerősítette, hogy az aktív táppénzkifizetéseknél a kórházi ellátás esetében változatlanul 60 százalék lesz a számítás alapja. A passzív táppénzre való jogosultságnál az első 30 napon általános mértékű táppénz jár a javaslat szerint, amelynek összege a következő 60 napon degresszív módon változik, a pontos mértékről még egyeztetnek. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy gondolkodnak a járulékplafon visszaállításán, illetve vizsgálják annak lehetőségét, hogy a rehabilitációs célú pénzeszközöket is bevonják a finanszírozási technikákba a munkahelyüket elvesztők és új állást keresők esetében például.

Kökény Mihály elmondta, hogy a munkaképesség csökkenésére irányuló elbírálási folyamatot felgyorsítják. "Javasoljuk a kormánynak, hogy az egészségbiztosítási pénztár apparátusát ennek érdekében erősítsék meg, így az elbírálásban részt vevőkre a létszámcsökkentési előírások nem vonatkoznak majd" - tette hozzá. Burány Sándor elmondta, hogy a frakció és a kormány tovább egyeztet a részletekről, a táppénzszabályozás főbb változásaira vonatkozó javaslatot a szocialista frakció nyújtja be módosító javaslatként a költségvetési törvénytervezethez.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.