Elégedetlenek a magyarok

2008. július 17., csütörtök 17:18

A négy visegrádi ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak az anyagi helyzetükkel a legelégedetlenebbek, s ez 2007-ben és 2008-ban sem változott. A magyarok jövőképe azonban bizakodóbb képet fest a korábbiaknál - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.

A négy vizsgált ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak az anyagi helyzetükkel a legelégedetlenebbek, s ez 2007-ben és 2008-ban sem változott. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a többi közép-európai ország lakosaihoz képest nálunk nagyon alacsony (a megkérdezettek kb. tizede) azoknak az aránya, akik a saját anyagi helyzetüket (elég) jónak érzékelik – áll a Tárki által közétett felmérésben. Másrészt a többi országhoz képest az anyagi helyzetüket a magyarok látják legnagyobb arányban (elég) rossznak.

Emlékeztetőül: a hivatalos életszínvonal-összehasonlító mutatónak tekinthető vásárlóerőparitáson mért GDP alapján egyébként a csehek évek óta ténylegesen lényegesen jobban, a szlovákok immár, tavaly óta egy kicsit jobban, a lengyelek rosszabbul élnek most a magyaroknál. Az uniós átlagos 100 százaléknak tekintve a csehek 82, a szlovákok 69, a magyarok 63, a lengyelek 53 százalékon álltak 2004-ben, az uniós statisztika részleteit nemrég ismertettük.

Milyen az Ön jelenlegi anyagi helyzete? (2006-2008, a válaszolók %-a)

A saját helyzetüket rossznak vagy "elég rossznak" érzők aránya a cseheknél a legalacsonyabb, de 2007 óta a szlovákok között is hasonlóan alacsony ez az érték. A lengyeleknél folyamatosan csökken a saját helyzetüket kifejezetten rossznak érzők, s nő az azt (elég) jónak érzékelők aránya.

És a jövő?

2006 januárjában mind a négy országban közel ugyanolyan arányban reméltek jobb jövőt a megkérdezettek, körülbelül minden ötödik vélte úgy, hogy 2007-ben jobb lesz majd az anyagi helyzete.

Milyen lesz az Ön anyagi helyzete egy év múlva? (2006-2008, a véleménnyel rendelkezők %-a)

Míg a csehek és a lengyelek jövőképe alig változott 2006 és 2007 januárja között, addig a magyarok körében több mint kétszeresére, a szlovákok körében másfélszeresére nőtt azok aránya, akik a saját helyzetük romlását várták. Az azóta eltelt másfél év alatt a csehek és a magyarok jövőképe szinte azonossá vált. Ez a csehek esetében a pesszimisták és a bizonytalanok arányának gyors növekedése, a magyarok esetében ezzel ellentétes, de kevésbé heves elmozdulás által jött létre. A lengyelek esetében is megnőtt a pesszimisták aránya, de ez nem az optimisták, hanem a bizonytalanok rovására történt. A "szlovák csoda" hatására Közép-Európa legoptimistább nemzete a szlovák.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől