Ősszel drágul a taxi?

2006.06.13. 08:47
Nem elképzelhetetlen, hogy az intézkedések következtében több kis- és közepes méretű fuvarozótársaság tönkremegy, illetve a vállalkozók visszaadják az ipart - értékelték ágazati szereplők a hét végi bejelentések hatásait.

A személyszállítási tarifák tavaszi emelésekor a taxitársaságok vezetői úgy nyilatkoztak a Napi Gazdaságnak, hogy a következő drágítás csak akkor valószínűsíthető, ha a 95-ös benzin literenkénti ára átlépi a 300 forintos lélektani határt. Akkor ők sem gondolták: szinte heteken belül újra gondolkodhatnak azon, valóban meglépjék-e a tarifaemelést. Múlt hét csütörtökön ugyanis újabb üzemanyagár-emelés volt, amelynek következményeként az említett típusú benzinért immár literenként 293-298 forintot kell leszurkolni a töltőállomásokon.

Sokkolt utasok

Amennyiben a benzin ára 2-4 héten belül valóban átlépné a 300 forintot, akkor hiába a tavaszi emelés, valóban el kell gondolkozni egy újabb hasonló lépésen. A díjak drágítását ebben az esetben is legkorábban ősszel hajthatják végre a vállalatok - hangsúlyozta Dudás Zoltán, a Tele5 és a Buda Taxit "tömörítő" Buda Kft. ügyvezető igazgatója. Ennek elsősorban az az oka, hogy hiába élénkül nyáron a budapesti turistaforgalom, a cégek árbevétele ezekben a hónapokban mégis visszaesik. A társaságok forgalmának döntő része ugyanis a szerződéses ügyfelektől, vállalatoktól jön be, és ilyenkor a szabadságolások miatt csökkennek a megrendelések.

Egy ilyen lépést ebben az időszakban aligha lehet végrehajtani, emellett az előkészítése is legalább egy hónapot igénybe vesz. Az előbbiekkel egyetértett Lengyel Sándor, a 6x6 Taxi ügyvezető igazgatója is, amit kiegészített azzal, hogy a hét végén bejelentett áfaemelés és a további, a társaságokra vonatkozó módosítások is hátrányosan érintik a vállalatokat. A nyári díjemelés szerinte is alighanem sokkolná az utasokat, ami további keresletcsökkenést okozhatna, de ősszel legalább a költségek növekedését követő tarifaemelést kell végrehajtani. A növekvő költségeket figyelembe véve ez kilométerenként 5-10 forintos díjemelkedést jelenthet - tette hozzá az előzőekhez Lengyel Sándor.

Kisebb forgalom

A helyzet, úgy tűnik, immár vidéken sem tartható. A zalaegerszegi Z Taxi Kft. ügyvezető igazgatója, Svajda Károly a Napi Gazdaságnak elmondta, hosszú évek óta a térségben működő társcégekkel közösen alakítják ki árpolitikájukat. Már korábban úgy döntöttek, megszorító intézkedések bejelentése esetén összeülnek és döntenek a kérdésben. Az biztos, hogy a benzin- és az áfaemelést már semelyik fuvarozócég nem tudja kigazdálkodni, ezért a közeljövőben kénytelenek áremelést végrehajtani, csupán ennek mértéke a kérdés. A dél-dunántúli térség több nagyvárosában és a Balaton-parton is jelen lévő Modul Taxi 2000 Kft. gazdasági igazgatója, Somogyi Péter a Napi Gazdaságnak elmondta: a benzináremelés miatt tavasszal egyszer már növelték tarifáikat. Jelenleg vizsgálják az áfaemelés hatásait, ám szinte biztos, hogy az egyéb adó- és járuléknövelési intézkedések tükrében nem kerülhető el az újabb áremelés, még akkor sem, ha emiatt kisebb lesz a forgalom.