Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Félmilliós bírságot kockáztat, aki lemarad az e-adóról

2006.04.19. 08:14
Kapcsolódó cikkek (1)
Elvileg májustól a munkavállalók fele már utánanézhet, foglalkoztatója rendesen fizeti-e utána a tb-terheket. Az ehhez szükséges hatósági regisztrációt azonban korántsem biztos, hogy minden kötelezett cég elvégzi.

Még összejöhet az 51 ezres kötelezetti kör csaknem egészének (ez 2,04 millió munkavállalót érint) az előírt április 30-ai határidőig az elektronikus adóbevalláshoz, illetve adatszolgáltatáshoz szükséges regisztráció - tudta meg a Napi Gazdaság a hatóság illetékesétől. A tavaly év végén megjelent rendelet szerint a kiemelt adózóknak, a legnagyobb tízezer adózónak, valamint a havi és negyedéves bevallóknak először 2006. május 12-éig kell elektronikusan benyújtaniuk a havi munkáltatói adatokat, valamint minden egyéb esedékes bevallást ettől az időponttól kezdve elektronikusan kell teljesíteni.

Ügyfélkapuzni kell

Ehhez szükséges egyrészt a céget képviselő magánszemély vagy -személyek regisztrációja a kormányzati ügyfélkapuba, amit okmányirodáknál lehet megtenni. Másrészt az adóhatóságot nyolc napon belül értesíteni kell arról, hogy a regisztrált magánszemélyek mely cég, illetve cégek képviseletét milyen adónemre, illetve adónemekre vonatkozóan látja el. Ezt jelenleg egy, a hatóság honlapjáról is letölthető adatlapon lehet megtenni.

Az 51 ezres kört február végén értesítette először az APEH a regisztrációs kötelezettségről, ekkor 42 ezer adózónak küldtek levelet, és 35 ezer adózó nem regisztrált még. Közülük ma 10 ezer adózó rendelkezik feldolgozott és érvényes regisztrációval, illetve képviselővel az e-adózásban. A legnagyobb tízezer adózó közül pedig eddig háromezren értesítették a hatóságot az okmányirodai regisztrációról, tehát itt még 7 ezer gazdálkodó tartozik ezt megtenni.

25 ezer nincs rendben

Összességében a regisztrációs lapok jelenlegi feldolgozottsága mellett mintegy 25 ezer vállalkozásnak nincs rendben az e-adózásban a képviselete. Mint azt megtudtuk, jelenleg 27-28 ezer regisztrációs lap áll feldolgozás alatt, s ezek köre naponta 2-3 ezer adatlappal bővül. Elviekben tehát lehetséges a teljes körű regisztrálás a hó végéig, ám a tapasztalat szerint a beérkező jelentkezések nagy része olyan adózóktól származik, amelyeknek a jogszabály szerint csak 2007. januárjától lenne kötelező az e-bevallás.

Utóbbiak száma már a regisztrációs folyamat elején is viszonylag magas (78 ezer) volt, így május közepére elérheti a 120 ezret is az elektronikusan adózó cégek száma. Az év végéig pedig összesen közel 1,2 millió cégnek, illetve vállalkozónak kell regisztrálnia - a hatóság által meghatározott ütemezés szerint -, ez a tapasztalatok szerint 0,8-1 millió magánszemély, illetve képviselő regisztrációját jelentheti, hiszen egy könyvelő több cég képviseletét is elláthatja. (A nagyobb gazdálkodóknál épp fordítva, a cégek számát jóval meghaladhatja a képviselők száma.)

Félmilliós bírság

Ha egy első körben kötelezett adózó nem tudja május 12-éig teljesíteni a munkáltatói adatszolgáltatást, akár 500 ezer forintos bírsággal is sújtható. Ezt akkor szabja ki az APEH, ha a késedelem nem az informatikai rendszernek és nem a hatóságnak róható fel - mondta lapunknak Nagy József főosztályvezető. Szankcióra azonban nem csak ez esetben lehet számítani: a hibás vagy hiányos adatközlés is 50-200 ezer forintos bírságot vonhat maga után, ami általános megbízás esetében ráadásul a képviselő, vagyis a könyvelő kontóját terheli. Amennyiben a hiányosság a cég hibájából következett be, azt egy fellebbezés keretében a képviselőnek kell majd bizonyítania - tette hozzá Nagy József.