Megnyílt az első Tesco benzinkút

2004.03.10. 16:46
A szokásos árnál öt, esetenként tíz forinttal kínálja olcsóbban a benzint a brit cég, ami akár le is törheti a hazai árakat. A shop nem drágább, mint az áruház, s a mostanit várhatóan negyven hasonló töltőállomás követi.
Hivatalosan csütörtöktől, nem hivatalosan kedd este hét órától nyitva áll a Tesco első magyar benzinkútja. A kék-piros emblémás cég ígérete szerint öt forinttal fogja a piaci ár alatt árulni a benzint, amit a szemfüles vásárló még lejjebb nyomhat, amennyiben nyolcezer forint fölött vásárol a benzinkút melletti hipermarketből. Ez esetben ugyanis további öt forinttal, azaz összességében egy tízessel lesz olcsóbb a benzin a szokásosnál. Az első kút Pesterzsébeten nyílt, megejtően közel az Auchan hasonló koncepció alapján kialakított benzinkútjához. #alt#

Érdekesség, hogy a töltőállomás mellé épített bódé a szokásoson túl egyéb, összességében 1200 féle termékeket is kínál. Körbenézve a semmiből egyszer csak egy szalámis-pulttal találtuk szembe magunkat, mellette tejek sorakoztak, szépen, csendben, hogy a fehérítős mosóport, a Belga CD-t, vagy a vörösboros pacalpörköltet már ne is említsük. Ez utóbbihoz egyébként bonusz hűtő-mágnes is jár, reggeli italt azonban nem láttunk. A kis bolt érdekessége, hogy az ott talált árak megegyeznek a bentivel, azaz az áruházival.

A rutin

#alt# A Tesco egyébként nem tévedt ismeretlen területre. Mint azt Paul Kennedy, a Tesco-Global Áruházak Rt. vezérigazgatója elmondta, odahaza, Angliában közel háromszáz benzinkutat üzemeltetnek igen sikeresen, a forgalom kilenc százalékát a töltőállomások adják.

A tervek szerint a mostani megnyitót még sok követi (a második kút Veszprémben nyílik), a társaság szeretne minden hipermarket mellé benzinkutat építeni. Bár a tervezett, összesen harminc-negyven töltőállomás a hazai kutak mindössze három-négy százalékát adja, a vezetőség derülátó. Mint elmondták, csak a benzinkutak számában fognak ilyen csekély százalékot elérni, piaci terveik ennél nagyra törőbbek. A vezérigazgató utalt az angliai modellre, ahol a Tesco benzinkútjai akár ötszörös forgalmat bonyolítanak a hagyományos társaságokhoz képest. Mint kiderült, az ottani siker letörte az árakat, így a brit cég színrelépése jó hatással lehet a hazai autósok pénztárcájára.

Nem Tesco, Mabanaft

#alt# Természetesen a kedves olvasó nem Tesco márkájú benzint fog tankolni, ha betéved egy töltőállomásra, a cég nem tervezi saját olajfinomító kiépítését. Valójában a Mabanaft céget rejti a kék-piros színvilág. A német cég terméke állítólag első osztályú, minden Európai Uniós követelménynek megfelel, és a régión belülről szállítja a benzint a hazai kutakba, vélhetően Csehországból.

Az egyelőre magányosan árválkodó első magyar Tesco benzinkút reggel hattól éjfélig tart nyitva, de hamarosan éjjel-nappali lesz belőle.