Kormány előtt a telefonadó

2004.03.17. 08:30
Az SZDSZ kezdeményezésére a kormány a mai ülésén várhatóan újból foglalkozik a telefonadó bevezetésével. A pénzügyi jogszabályok módosításáról szóló salátatörvényben szereplő javaslatot jelenlegi formájában egyik koalíciós párt sem támogatja. A parlamenti bizottságok elé ugyancsak ezen a héten kerül a javaslat.
A szocialista és a szabad demokrata frakció sem támogatja jelenlegi formájában a céges telefonok után havi 3000 forintos átalányadó bevezetését célzó javaslatot - tudta meg a Világgazdaság. A kormánypártokban hivatalos döntés még nem született a kérdésről, de az eddigi egyeztetések során számos kritika érte - az informatikai bizottság szocialista alelnöke, Márfai Péter szerint - "több sebből vérző" előterjesztést. Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős politikai államtitkár azt mondja: pártja jelenlegi formájában biztosan nem támogatja a javaslatot. A politikus szerint a kormánynak újból foglalkoznia kell az előterjesztéssel, és erre a kabinet mai ülésén sor kerülhet. Az államtitkár lapunk kérdésére, hogy a beterjesztést megelőzően jelezték-e kifogásaikat a szabad demokraták, igennel felelt, ám hangsúlyozta, hogy a javaslat "végső formájában" személy szerint hozzá már nem jutott el.

Vitatják

A jelenlegi - a telefonszámla áfatartalma 30 százalékának a költségek közötti elszámolását tiltó - szabályozást felváltani hivatott előterjesztés eredményeképpen várható költségvetési bevételekről egyik kormánypártnak sem állnak rendelkezésére pontos számok. Márfai Péter szerint 20 és 50 milliárd forint közötti bevételt prognosztizáló számítások forogtak a képviselők között, így a Pénzügyminisztérium által kalkulált 20 milliárd forintot el nem érő bevétel alulbecsültnek tűnik. A számítást nehezíti, hogy a tervezet jelenlegi formájában a költségvetési intézmények egy részét is sújtja: ha elfogadnák, csak az Országgyűlésnek mintegy százmillió forint körüli befizetési kötelezettsége keletkezne évente. A képviselő úgy véli, kívánatos lenne, hogy a költségvetési intézményeket egységesen vegyék ki a törvény hatálya alól. További problémaként jelentkezhet a vonalas és a mobiltelefonok közötti különbségtétel teljes hiánya.

A Világgazdaság információi szerint a szabad demokraták körében igen erős ellenérzéseket váltott ki a javaslat, amelyet tartalmától függetlenül többen azért is bíráltak, mert év közben módosítana a vállalkozások adózási helyzetén. A felvetés aligha szolgálja a versenyképesség javítását, és máris éles kritikákban részesült a munkaadói szövetségek részéről - vélik többen. Márfai Péter emlékeztetett arra: a javaslat kitér arra, hogyan mentesülhetnek a vállalkozások az adó megfizetése alól. Azt azonban maga is elismerte, hogy a tételes elszámolás, illetve annak igazolása, hogy az adott vonalról nem folytattak magán célú beszélgetést, szinte megoldhatatlan feladatot jelent.

A Fidesz elutasítja az előterjesztést, és felszólítja Kovács Kálmán informatikai minisztert, valamint az SZDSZ-frakciót, hogy ne támogassa az új adó bevezetését - jelentette be Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezető-helyettese számításokra hivatkozva azt mondta, ez Magyarországon 450 ezer vállalkozást és intézményt érintene, a költségvetés számára pedig 55,6 milliárd forint bevételt hozna. A költségvetési intézmények körében bevezetése érintené az óvodákat és az iskolákat is - tette hozzá a politikus. Hangsúlyozta, a telefonadó bevezetését költségvetési szempontok indokolják, az Európai Unióban ilyen típusú előírás ilyen nagyságrendben sehol nem szerepel.