Piroska
-10 °C
1 °C

Legyen ön a pénzügyminiszter!

2004.01.15. 12:43
Csütörtökön déli 12 órától él a Pénzügyminisztérium ingyenesen hívható telefonszáma, amelyen az állampolgárok elmondhatják ötleteiket, elgondolásaikat a költségvetési kiadáscsökkentéssel kapcsolatban - tudta meg az Index a tárcától.
"Az állam 120 milliárdos takarékossági csomagja egy havi százezres költségvetésű háztartásnál ezer forintnak felel meg" - válaszolt Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminszter a szerdai Napkelte műsorában arra a kérdésre, hogy honnan vonják el az összeget. Ennél több konkrétumot nem tudott mondani.

Nincs elképzelés

Úgy tűnik azonban sem a kormánynak, sem a pénzügyi tárcának sincs elképzelése arról, honnan kellene elvonni a bejelentett 120 milliárd forintot. Február végéig dolgozza ki a kijelölt pénzügyminiszter a megtakarítás részleteit - jelentette be a kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően. Azt azonban sietett leszögezni, hogy a kiadáscsökkentés nem érinti a fejlesztéseket, beruházásokat, és nem jelenti az adók emelését sem.

Draskovics külön-külön folytat majd megbeszélést a tárcák vezetőivel a részletekről.

A lakosság segítségét kérik

A kijelölt miniszter a lakosság segítségét is várja a kérdésben. Csütörtök 12 órától él az a vonal, melyen bárki elmondhatja, szerinte honnan kellene elvonni a 120 milliárd forintot. A zöldszám több hétig él majd, és az első időben túlterheltségre számítanak a tárcánál - tudta meg az Index. Megpróbáltuk felhívni a zöldszámot, de 13 órára már "tele lett az infobox", így már nem tudják rögzíteni az üzeneteket.

A telefon mellett fórumot is nyitottak ugyanebben a témában, és e-mailen is el lehet küldeni a javaslatokat. A tárca közleménye szerint az itt elhangzott ötleteket is figyelembe veszik.

A kijelölt pénzügyminiszter keddi bemutatkozó beszédében beszélt arról, hogy 155 milliárd forinttal faragják vissza az idei költségvetést, ami a GDP 0,8 százalékát jelenti. Hamar kiderült, hogy ebből 35 milliárdot már megtakarított a kabinet decemberben (ekkor kurtították meg a kedvezményes lakáshitelek feltételeit), így 120 milliárdot kell még találni.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!