A Tesco szerint lejárt a megahipermarketek kora

2007.01.17. 12:12
A Tesco a kis alapterületű szupermarketek, illetve a közértek piacán is terjeszkedik az idén – tudta meg az Index. Az első igazán kisméretű üzlet tavasszal nyit, ezt év végéig tucatnyi követi. Ezenkívül azért csak megnyitnak 10-15 ezer négyzetméteres és tucatnyi 3-4 ezer négyzetméteres egységet is.

Az idén is legalább harminc Tesco-üzlet nyílik meg, igaz, immár nem a megszokott, több ezer négyzetméteres hipermarketek kerülnek a középpontba. Tavasszal nyitnak az első kifejezetten kicsi alapterületű egységek, ezeket év végéig tucatnyi hasonló bolt követi – tudta meg az Index. Nagyjából ugyanennyi ezer négyzetméteres üzletet is nyit a brit üzletlánc Magyarországon – nyilatkozta lapunknak Hardy Mihály kommunikációs igazgató.

Megamarketek versus kisközértek

Tesco-történelem
A Tescót 1924-ben alapította Sir Jack Cohen, a brit légierő pilótája. A Tesco név először egy teásdobozon jelent meg T. E. Stockwell teaszállító partner és Cohen nevének összevonásából. Az első bolt 1929-ben nyílt meg Burnt Oakban. Az első önkiszolgáló üzletek 1948-ban nyitottak. Jelenleg 12 országban több mint 3 ezer egységük működik.

A Tesco tehát a szupermarketpiacon is komolyabb terjeszkedésbe kezd. Az üzletlánc Magyarországon jelenleg 66 hipermarketet működtet, ezenkívül van 11, nagyjából ezer négyzetméteres szupermarkete és 23 ennél kisebb, úgyevezett S-Markete. Utóbbiak főleg Nyugat-Magyarországon találhatók, most azonban az egész ország területén nyitnának hasonló alapterületű boltokat. A fenti számokból is látszik, hogy a Tesco eddig egyértelműen a hipermarketpiacra helyezte a hangsúlyt.

A cég hálózatfejlesztési igazgatója nagyjából egy éve fogalmazta meg, hogy a megahipermarketek kora egy-két kivételtől eltekintve lejárt. Madarász Tamás azonban akkor csak arról beszélt, hogy 2006-ban több kisebb, a hipermarketek és a szupermarketek között álló egységet építenek.

A terjeszkedés része volt az is, hogy tavaly tavasszal a Tesco hosszabb távú szerződést kötött hat - a Fotex-csoporthoz tartozó - Domus áruház bérbe vételére. A tervek szerint az egykori bútorboltokból néhány hónapon belül élelmiszerüzleteket alakítottak volna ki. Az átalakítás azonban a tervezettnél tovább tartott, így eddig csak egy Domusból lett Tesco – mondta Hardy Mihály. Azt még nem tudni, hogy a miskolci mellé mikor várható a szegedi, a debreceni, a nyíregyházi, a kecskeméti és a szombathelyi üzlet megnyitása.

Sok kicsi

Benzinben is
Az első Tesco-benzinkút 2004 februárjában nyílt Pesterzsébeten. A piaci árnál általában olcsóbb üzemanyag mellett a kutaknál lévő shopokban a hipermarketekben megszokott árakkal találkozhatnak a fogyasztók. Hardy Mihálytól megtudtuk, mára a Tesco-kutak a negyedik helyre jöttek fel a Mol, az OMV és a Shell után, forgalomban és eladott mennyiségben egyaránt.

A Tesco megjelenése a kisebb alapterületű boltok piacán nem lenne meglepő. Nagy-Britanniában eleinte eleve csak kis alapterületű üzletek működtek. A sok kicsi után indult meg a hipermarketek építése, tehát Magyarországon pont az ellenkező utat járjuk – magyarázta Hardy Mihály.

A cél, hogy a mindennapi bevásárlások végett is a Tescóba járjanak a fogyasztók. A közértszerű boltoknál elsősorban a kényelmi szempontok lesznek lényegesek.

Azért új hiperek is lesznek

Az építkezések és az előkészületek már folynak. A kisebb alapterületű üzletek elsősorban a kisebb városokban, illetve a belvárosokban nyílnak. Egyelőre Budapesten nem lesz kis Tesco, de a hosszabb távú tervek között fővárosi nyitás is szerepel. (A XII. kerületi Pagony utcában lévő kétszáz négyzetméteres bolt egyelőre kivételnek tekinthető.)


Mindez nem jelenti azt, hogy a Tesco felhagy a terjeszkedéssel a hipermarketpiacon, 10-15 nagyobb, 3-4 ezer négyzetméteres hipermarketet is megnyitnak az idén. Ám a legnagyobbakból, az 10-15 ezer négyzetméteres egységekből egyelőre nem épül több.