Rekordösszeggel fogadtak a Real-MU meccsre

2003.04.25. 09:12
Várhatóan visszaesik a tippmix forgalma 2003-ban. Noha a BL-mérkőzésekre most is több tíz millió forinttal fogadnak, a Szerencsejáték Rt. szerint megtörhet az előző évek növekedési üteme. Szlovákia fogadóirodái viszont továbbra is vonzzák a magyar tippmixturistákat.
Igaz, a Bajnokok Ligája (BL) mostani csúcsmeccsei a tippmix forgalmát is jelentősen megemelik, a Szerencsejáték Rt. (SZRT) 2003-ban mégsem számol az előző évek növekedési üteméhez hasonló tendenciával. A szerda esti BL-sztármeccsre, a Manchester United-Real Madrid találkozóra az idei év legmagasabb összegével, 33 millió forinttal fogadtak Magyarországon.

Elképzelhető, hogy a tavalyi 10,5 milliárd forintos eddigi rekordforgalomhoz képest az idén visszaesik a tippmixforgalom. Somorai László, az SZRT kommunikációs igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: 2002-ben elsősorban a labdarúgó-világbajnokság mérkőzései miatt emelkedett a tétek összege. Hangsúlyozta azt is, a tavaly májusban megújított tippmixfogadási szabályok következtében is növekedett a forgalom a korábbi időszakhoz képest.

A tippmixturista Szlovákiába jár

A váltást a május 31-én kezdődő japán-koreai labdarúgó-vb-vel indokolta a társaság. Vélhetően azonban azért is szüksége volt az SZRT-nek a fogadási kínálat bővítésére, mert a magyar piacon monopolhelyzetben lévő tippmix sokkal kevesebb fogadási lehetőséget kínált, mint a szomszédos országok konkurens irodái. Emiatt tavaly jelentősen emelkedett a határ menti szlovákiai fogadóirodákat felkereső magyar "tippmixturisták" száma. A VG információi szerint az északi szomszéd ország fogadóirodáiban mind a kínált oddsok, mind pedig a nagyszámú ajánlat jelenleg is sokkal kedvezőbb "játékteret" biztosítanak a tippmixelők számára.

Heti 200 millió

Magyarországon egyébként átlagosan hetente 200 millió forint értékben teszik meg tétjeiket a fogadók. Az eddigi legmagasabb heti összeggel, 360-380 millió forinttal a tavalyi labdarúgó-vb alatt játszottak. Amíg a spanyol-ír vb-meccsre 50 millió forintot játszottak meg tavaly nyáron, addig a Magyarország-Svédország labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésre 22 millió értékben fogadtak. Az SZRT az összes tét több mint 67 százalékát osztja szét a nyertesek között.