További Magyar cikkek
Klubok és gerillák
A Tisza dorkók újraélesztői egyértelműen a partijáró ifjúságot tekintik célcsoportjuknak. A fű alatt (nem szóvicc, szintagma!) folyó kampány kezdetén elektronikus zenét játszó klubokban helyeztek el matricákat és kártyanaptárakat, de szó sem volt Tisza cipőt viselő pushup-melltartós hostessekről. A kampány a klasszikus gerillamarketing-stratégiának megfelelően zajlik, vagyis nincsenek plakátok, hirdetések, a célcsoport tagjai - mint ahogy az velünk is történt - egyszerűen találnak egy nagy halom matricát a pulton, minden további kommentár nélkül.
Kelet-európai oldszkul
A naptáron szerepelt a tiszacipo.hu internetcím is, így ebben az irányban kezdtük a nyomozást. Az oldal még félig sincs kész, de a képgalériában ínycsiklandozó fotókat találtunk egy kádárkori Tisza-mintabolt árukészletéről. Aztán szerdára bővült az oldal: feltettek három, most piacra kerülő modellt. Kapható lesz ezek szerint az egyszerű vonalú, a hazai Run DMC-sek körében feltehetőleg alapdarabbá váló Tradíció, a piros T-logóval feltűnést keltő Astoria, illetve a piros-kék-szürke Oktogon. Három eredeti reklámfilmet is ígér az oldal, ám ezek a linkek cikkünk írásának idején még nem működtek.
Miután kigyönyörködtük magunkat, folytattuk a tényfeltárást. A domain bejegyeztetőjének telefonszámán jelentkező hölgy átadta a kagylót a vállalkozás egyik résztvevőjének. Radványi Rolandtól megtudtuk, hogy az "egy magánszemély tulajdonában álló" cég május elsején jelenik meg a dorkókkal. Először hat klasszikus modellt hoznak ki, néhányat az eredetitől eltérő színekben, aztán idén ősszel vagy jövő év elején jön a New Collection. Ennek tervezésében az Iparművészeti Egyetem fiatal dizájnerei is részt vesznek. És hogy miért látnak fantáziát a Tiszákban? Mert ez "a kelet-európai térség egyetlen oldschool márkája" - jött a válasz.
Matrfűn fognak készülni
![]() |
high society |
Nyomtatott szájhagyomány
Piros-kék csíkos reppercipőkről álmodozva újra megkerestük Radványi Rolandot, aki türelmetlenségünket lehűtve nem egyezett bele abba, hogy az ikonikus lábbeliket lefotózzuk, mert szeretné, ha a Tisza érkezésének híre - "a Nagy Titok" - továbbra is szájhagyomány útján terjedne, (amennyiben a kártyanaptár és a matrica beleilleszthető a szájhagyomány fogalomkörébe, gondoltam magamban).
Szóval a gerillamarketing nálunk működött, így a következő hetekben egyre türelmetlenebbül kapcsolgatjuk Munkácsy típusú színes tévékészülékünket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
40 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
2 órája
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
3 órája
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Címlapon
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
38 perce