Tízmilliárdos megtakarításokat tervez a MÁV

2004.09.03. 08:40
A megszorító csomaggal együtt is ötvenmilliárd közelében várható a társaság idei vesztesége, pár év alatt tízezer embernek mondanának fel.
A MÁV idén 12,5 milliárdos megtakarítást tervez, a vesztesége azonban egyelőre nem csökken, mintegy 48 milliárd forintot tehet ki. Az optimista tervek szerint a MÁV Rt. tartani tudja a 2002-ben elindított, s 2006-ig tartó átalakítási programjában célul kitűzött 47,5 milliárd forintos hatékonyságjavulást - mondta Mándoki Zoltán vezérigazgató a tegnapi sajtótájékoztatóján. Ezen belül a cég 12,5 milliárdos javulást irányzott elő - jövőre tizennyolcmilliárdot terveznek -, amelyből 3,7 milliárd forint költségcsökkentésből és 8,7 milliárd forint bevételnövekedésből jön össze.

Hatékonyság

A hatékonysági program mellett várhatóan heteken belül aláírják a MÁV működéséhez szükséges, kormánygaranciával ellátott hitelszerződéseket is. Eszerint a cég idén 59,5 milliárd forintnyi hitelhez juthat hozzá, amelyből negyvenmilliárdot a működésre, 19,5 milliárdot pedig beruházásokra, így többek között pályafelújításokra fordítanak. Mándoki szerint a MÁV idei várható vesztesége 48 milliárd forint körül alakul.

A reorganizáció keretében a vállalat a túl nagy létszámot tovább kívánja csökkenteni, amit egyrészt előrehozott nyugdíjjal, s ezzel együtt fiatal, képzett szakemberek felvételével, valamint a vasúti működéshez szorosan nem kapcsolódó tevékenységek piaci környezetbe helyezésével oldanának meg. A program kezdetekor a MÁV dolgozóinak a létszáma 52-53 ezer főt tett ki, amelyet 2006-ra mintegy húsz százalékkal, 40-42 ezerre csökkentenek.

További hatékonyságnövelő program lesz a racionalizált beszerzés, amellyel a ciklus végére 9,2 milliárd forintos megtakarítást várnak - mondta Mándoki. Így várhatóan átalakítják a beszerzési szervezetet, optimalizálják a készletezést és a raktárgazdálkodást. Mindezek mellett a vasúttársaság növelni kívánja az szállított utasok számát, ezért többek között az érdi és székesfehérvári igények kielégítésére új vonatokat állít forgalomba, valamint a szobi és veresegyházi vonalakon új menetrendet vezetett be.