Fordult a trend?

2005.11.04. 08:18
Megfordult a trend, hosszú idő óta először pénz érkezett a közép-európai részvényalapokba - írja a Concorda Call.

Az elmúlt három hét során az amerikai inflációs félelmek és a magyarországi makrogazdasági bizonytalanság miatt több milliárd forintnyi tőkét vontak ki a magyar piacról, ami igen komoly szerepet játszott az index októberi mélyrepülésében.

Szerdán azonban - október 14. óta először - pénzbeáramlást regisztráltak a kelet-közép-európai részvényekbe fektető alapokba, a felmérés szerint mintegy 48 millió eurónyi tőke érkezett a régióba.

A pesti piac súlya alapján ebből Magyarországra mintegy 2 milliárd forintnyi jutott, amit - látva a tegnapi emelkedést - könnyen lehet, hogy már el is költöttek az alapkezelők. (Ráadásul a felmérésben szereplő szinte valamennyi alap pénzbeáramlást tapasztalt, tehát nem egyetlen nagyobb feltőkésítés torzító hatásáról van szó).

A beáramlás mögött a brókercég az olajszektor stabilizálódását és a fejlődő piacok elmúlt heti jó teljesítményét sejti, amit még az amerikai tízéves hozam emelkedése sem tudott feledtetni.