Kétszáz ponttal emelt kamatot a jegybank

2003.06.19. 11:04
Drasztikus mértékű, kétszáz bázispontos kamatemelésről döntött a jegybank Monetáris Tanácsa. Az alapkamat így már 9,5 százalék. Az elemzőket meglepte az emelés mértéke. A döntés előzménye, hogy a forint tovább gyengült a hét első felében. Ha a spekulánsok úgy akarják, akár háromszáz forintra is emelkedhet az euró árfolyama. A kamatemelés után hektikusan mozgott a forintárfolyam.
A hét eleji várakozásokat meghaladó mértékű kamatemelésről döntött csütörtök reggel a jegybank. A monetáris tanács drasztikus mértékben, kétszáz bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot. A kamatszint így most 9,5 százalék, ilyen magasan legutóbb tavaly novemberben volt. A forint árfolyama reggel még gyengült (az árfolyamváltozásról bővebben>>), ismét 270 forint fölé emelkedett az euró ára.

A kormány 250-260 forintos euróárfolyamot tart kívánatosnak

Medgyessy Péter csütörtök reggel azt közölte: a kormány véleménye szerint a végrehajtott takarékossági intézkedéseknek köszönhetően idén teljesíthetőek a kormány gazdaságpolitikai céljai - írja a Napi Online. A kormányfő szerint a jegybankkal közösen vallott, inflációcsökkentő és stabilitásőrző gazdaságpolitikai célokat 250-260 forint/euró körül stabilizálódott árfolyam szolgálja megfelelően.

Az MNB álláspontja szerint az idei inflációs célok teljesítéséhez a 250 forintos euróárfolyamot kellene elérni. Az MNB a csütörtök délelőtt kiadott közlemény szerint "bízik abban, hogy ezzel a kamatszinttel néhány hónapos távlatban elérhető, hogy a forint árfolyama az inflációs célok eléréséhez szükséges szintre erősödjön". Az első elemzői vélemények még úgy szóltak, hogy erre a kamatemelés után sincs reális esély.

Megállítható a forint gyengülése?

Fél tizenegykor azonban Duronelly Péter Budapest Alapkezelő igazgatója már úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a kamatemelés után a forint és az euró kamatszintje közötti hozamelőny "ha arra nem is elég, hogy Magyarországon eddig nem jelenlevő befektetőket vonzzon, arra jó, hogy megdrágítsa a forint shortolását". A forintnak egy év alatt hat és fél százalékkal kellene gyengülnie, hogy nyereséget érjen el, aki a forint határidős eladására "játszik".

Vojnits Tamás, az OTP Bank vezető közgazdásza úgy vélekedik, hogy a jegybank csütörtöki kamatemelése nagyobb a piac által beárazottnál, határozott lépés, így van arra esély, hogy megállítsa a forint gyengülését. A távirati iroda által idézett közgazdász szerint az MNB boldog lenne, ha 260 alá tudná tuszkolni az árfolyamot, messze még a 250-es szint.

A döntés előzménye, hogy a kamatemelési várakozások erősödése mellett szerdán tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon. A napok óta tartó, egyre tágabb sávon belüli ingadozásból tegnap a főleg külföldi eladói oldal nyomására kitört a forint. Az árfolyam délután ötkor 267-268 forint között mozgott, egy nappal korábban még 263 forint körül jegyezték az eurót.

Negyedóra alatt másfél százalékot zuhant a BUX

Szintén az eladók uralták a részvénypiacot szerdán. A BUX 2,33 százalékkal esett, és nyolcezer pont alá került. A BÉT teljesítménye mögött többen is a forintpiaci bizonytalanságokat, a várható jegybanki kamatemelést látják. A forintárfolyamon elszenvedett veszteségeket ugyanis nem ellensúlyozza a részvényeken elérhető nyereség, ezért zárják pozícióikat a befektetők.

A csütörtöki kamatemelésre a szerdainál is pesszimistábban reagált a tőkepiac. A BUX negyedóra alatt 127,93 pontot, vagyis 1,63 százalékot veszített. A tőzsdeindex a nyitás után nem sokkal már csak kevéssel állt 7700 pont felett. A Borsodchem kivételével valamennyi meghatározó papír veszített értékéből. A tőzsde a nap folyamán kissé magára talált, délután egy óra előtt néhány perccel a BUX átlépte a 7800 pontos határt.

A kamatemelés levitte a szlovák koronát

Nem egyértelmű, hogy a külföldiek befektetési kedvének megfordulása csak a magyar piacot fékezi, vagy regionális portfóliók átrendezése kezdődött meg. A cseh piac mindenesetre a magyarnál is nagyobbat bukott szerdán. A lengyeleknél viszont a társasági adó csökkentésének bejelentése lendületet adott a kereskedésnek, és Pozsony is erősödött.

A magyar kamatemelés hatására csütörtökön viszont zuhanni kezdett a szlovák korona, igaz, a cseh korona árfolyama kicsit javult.

Romlott a jegybank hitelessége

Piaci elemzők szerint a jegybank hitelessége sokat gyengült az utóbbi napokban, így drasztikus lépés nélkül nemigen lett volna megállítható a forint lejtmenete. Az Ecostat csütörtöki sajtótájékoztatóján is éles kritikát fogalmaztak a nemzeti bankkal szemben, amelynek lényege szintén az, hogy az MNB elvesztette hitelességét.

A vártnál nagyobb kamatemelés

A piac legalább 100 bázispontos kamatemelésre számított, a jegybank azonban jócskán "túlteljesítette" a várakozásokat. A makroelemzők többsége szerint csak a monetáris tanács hétfői ülésétől várta az újabb kamatemelést. Már akkor lehetett sejteni, hogy ha a jegybank meg akarja lepni a piacot - s ennek egyre nagyobb szükségét látják a szakértők -, akár ennek duplájával is emelkedhet az alapkamatláb. Ez végül be is következett.

A külföldi elemzőket meglepte a kamatemelés mértéke - jelentette az MTI. A Reuters elemzői felmérése mindössze 50-100 bázispontos emelést prognosztizált. Szakembereik felmérése szerint a forint gyengélkedése ellenére sem emelkedtek jelentősen az inflációs előrejelzések. Az elemzők továbbra is arra számítanak, hogy az infláció négy-öt százalék közt stagnál majd a következő másfél évben.

A Reuters szerint az elemzők elhiszik: a jegybank a kívánt szintek felé tolja el a forintot, még akkor is, ha ennek a kamatokban komoly ára lesz. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy jelentősek maradtak az előrejelzési bizonytalanságok, mivel a jegybank monetáris politikájának a változásai és a piacok reakciói a korábbiaknál sokkal kiszámíthatatlanabbá váltak.

Háromszáz forint lesz az euró?

A szakértők várakozása, hogy az eurókurzus könnyen 270 forintig emelkedik, reggel már ismét bekövetkezett, igaz, a kamatemelés erősítette a forintot. Többen nem tartják kizártnak, hogy ezúttal a forint gyengülésére spekuláló forró pénzek érkeznek. Ez pedig akár háromszáz forintos euróárfolyamot is eredményezhet (a június eleji sávközép-eltolás miatt akár 324 forintos euró-árfolyamig gyengülhet a magyar valuta).