Ambrus
-7 °C
3 °C

Dől a tőke Magyarországra

2005.10.03. 09:09
Hároméves csökkenés után tavaly ismét megindult a világméretű működőtőke áramlása, és további bővülés várható.

Tavaly a 2003-as szintnél 2 százalékkal magasabb, 648 milliárd dollár volt a nemzetközi működőtőke-áramlások volumene – számítja az ENSZ szakosított intézménye. A most kiadott éves FDI-jelentés szerint a fejlődő országokba 40 százalékkal több tőke áramlott, mint egy évvel korábban, ezzel szemben a fejlett államok 14 százalékkal kevesebb (380 milliárd dollárnyi) beruházást vonzottak. Ez a szakértők szerint világosan mutatja, hogy a nagyvállalatoknak egyre erősebb költségnyomással kell megküzdeniük.

Új lendület

A világ legnagyobb tőkeexportőreinek listáját továbbra is az Egyesült Államok vezeti, a második és harmadik helyen pedig Nagy-Britannia és Luxemburg osztozik. A két angolszász nagyhatalom a tőkeimportőrök rangsorán is az első helyeket mondhatja magáénak; utánuk Kína következik.

Miközben az EU összességében kevesebb működő tőkét vonzott tavaly, mint 2003-ban, a tíz új tagország iránti érdeklődés töretlenül nőtt. Az UNCTAD az idén és 2006-ban is növekedésre számít térségünkben, de arra is remény van, hogy – a konjunktúra élénkülésének és a vállalati nyereségesség javulásának köszönhetően – most már a tizenötök eredményei is javulni fognak. Délkelet-Európa és a szovjet utódállamok szintén a beruházások további jelentős növekedésére számíthatnak, részben az alacsony munkabéreknek, részben a magas nyersanyagáraknak köszönhetően. A balkáni térségben elsősorban a privatizációs folyamat miatt élénkült meg 2003 óta a külföldi beruházók tevékenysége, és tavaly már 11 milliárd dollárnyi FDI-importot könyvelhettek el az itteni kormányok.

Lassuló multik

Az UNCTAD az egyes országok és térségek eredményei mellett kiemelten foglalkozik a multinacionális cégek beruházásaival is. A világ száz legnagyobb multijának terjeszkedése némileg lassult 2004 folyamán: a külföldi leánycégek ugyan továbbra is bővültek, ám az anyaországbeli forgalom növekedése általában ezt meghaladó. A nemzetközi fúziók és vállalatfelvásárlások volumenének közel kétharmadát a szolgáltatóágazatban regisztrálták.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.