Tovább növekszenek a legnagyobbak

2006.11.07. 12:42
Folytatódott tavaly a koncentráció a magyar gazdaságban. A száz legnagyobb vállalkozás 3757 milliárd forintnyi hozzáadott értéket termelt, és a bruttó hazai termék 39,8 százalékát állította elő. Vannak olyan ágazatok, amelyekben a GDP 70 százalékát a legnagyobbak közé tartozó 15-18 vállalat adja.

A száz legnagyobb vállalat, a Top 100 adatait összeállító Ecostat szerint folytatódó koncentráció mellett viszonylagos stabilitás jellemezte a 2005-ben legnagyobb GDP-t termelő vállalkozások százas mezőnyét. A stabilitást jelzi, hogy a listán csak 13 vállalat cserélődött, az újak egy kivétellel a mezőny második felébe kerültek. Ugyancsak a stabilitásra utal, hogy a Top 100-ban az ágazatok súlya alig változott, míg a cégek szektoronkénti megoszlása egyáltalán nem.

Szembetűnő a koncentráció is: a száz legnagyobb tavaly már a GDP 40 százalékát adta, míg 2004-ben még csak 37,3 százalék volt ez az arány. A száz legnagyobbnak csak az exportteljesítménye több mint 1000 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt. Tavaly a Top 100 nagyvállalat háromnegyedénél növekedett a megtermelt hozzáadott érték, ezen belül 50 vállalat átlag felett teljesített - közölte az Ecostat.

Feldolgozóipari dominancia


Kattintson a nagyításhoz!

Az Ecostat adatai szerint az egyes ágazatokban 6-18,6 százalékkal, míg a Top 100-ban összességében 12,7 százalékkal nőtt a vállalatok által előállított hozzáadott érték. A 2004-es 3333 milliárd forint után ez az összeg már 3757 milliárd forint volt.

Még mindig a feldolgozóipari cégek adják a Top 100 legnagyobb hányadát: a listára 47 cég került fel, összesen 2058 milliárd forintnyi hozzáadott értékkel (ez utóbbi 280 milliárdos, 16,2 százalékos az előző évihez képest). A legnagyobb, 18,6 százalékos növekedést a kereskedelmi és járműjavító ágazat összesen 9 cége érte el, bár hozzáadott értékük még így is csak 156 milliárd forint.

A legkisebb növekedést a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágazat produkálta, bár 844 milliárd forintjával így is ez a szektor a második legerősebb a listán. Ráadásul az ágazatnak a Top 100-ba bekerült 15 cége produkálja a szektoron belüli GDP 69,4 százalékát. Még nagyobb ez az arány az energetika, gáz-, gőz- és vízellátás szektorában, ott az ágazati GDP 71,6 százalékát állítja elő a Top 100-ba bekerült 18 vállalat.

Az élmezőny változatlan

A tízes élmezőny első négy helyén ugyanazok a vállalkozások szerepelnek, mint egy évvel korábban: a Mol, az MTelekom, a GE Hungary és az Audi. Az ötödik helyre - tavaly itt az MTelekomba beolvadt T-Mobile Magyarország szerepelt - a Szerencsejáték Zrt. lépett elő, a hatodik a Richter, a hetedik a Posta, a nyolcadik a MÁV.

Előre, hátra

Nagyobb előrelépésre a mezőny közepében volt példa. A Phillip Morris tavaly nem szerepelt a listán, most egyből a 32. helyre került, míg az IBM a 62.-ről a 21. helyre lépett fel. További nyolc cégnek sikerült előrelépnie legalább 15 helyet.

A listán szereplő vállalatok közül 12-nek sikerült jelentős mértékben növelnie a vagyonát, ami plusz 800 milliárdot jelent. Ebből csak a Mol és a GE Hungary vagyonnövekedése 430 milliárd forint volt.

A listán a nagy visszaesők legnagyobbika a Betonút, amely az 51.-ről a 90. helyre került vissza, valamint az MVM, amely a 31.-ről a 60. helyre zuhant. A vagyonvesztő cégek közül az Ecostat szerint messze kitűnik a MÁV. A vasúttársaság 2003-ban elkönyvelt 162 milliárd forint értékű saját vagyona tavalyelőtt 42 milliárddal, 2005-ben további 64 milliárd forinttal zsugorodott, így néhány éven belül negatív tartományba kerülhet.