Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Titkos MNB akció a forint gyengítésére?

2005.03.10. 17:42
Három forinttal gyengült napon belül csütörtökön a magyar valuta, a 244,50-es forint/euró árfolyammal olyan "távolságba" került a sávhatártól, mint egy hónapja soha. Esett, majd 450 forintot a tőzsdeindex is, a szakértők véleménye eltérő azt illetően, van-e összefüggés a lejtmenetek között.
Lenne logikus magyarázata, így lehet alapja annak a piacon ma elterjedt vélekedésnek, miszerint egy külföldi szereplőnek adott megbízással a Magyar Nemzeti Bank közvetett beavatkozással gyengítette a forintot - mondta az Indexnek Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő Rt. befektetési vezetője. A forint napközben egy hónapos mélypontjára, 244,50 forint/euróig gyengült a bankközi devizapiacon, ami több mint három forintos gyengülés a szerda délutáni 241,75/85 forintos árfolyamhoz képest.

A jegybanki intervencióra utalhat az is, hogy amennyiben a mozgást az okozza, hogy egy nagyobb külföldi befektető kilép eddigi pozíciójából, akkor az árfolyamgyengüléssel együtt azonnal az államkötvények kamatlábainál is érzékelhető a változás, most pedig csak később és kisebb mértékben reagált az állampapírpiac-. Az MNB lépése mögött - ha igaz - az a megfontolás állhatott, hogy elejét vegye azoknak a piaci spekulációknak, melyek a jövő hét elején, a március 15-i ünnep miatti kétnapos szünetet kihasználva a forint sávhatárának külföldön történő átléptetésére épültek.

Duronelly Péter szerint nem várható, hogy a 3 forintos gyengülés egy új trend kezdete, arra számít, hogy a forint egyenlőre megmarad a jelenlegi szint környékén. Ugyanakkor úgy vélte, a forint és a tőzsde esése véletlen egybeesés lehet, a két folyamatnak nincs köze egymáshoz.

A tőzsde is esett

Összefüggést lát azonban a forint és a BUX esése között Suppan Gergely, a Takarékbank Rt. elemzője. A a BUX 449,24 pontos, 2,43 százalékos csökkenéssel, 18.027,98 ponton zárt csütörtökön. Hangsúlyozta: az esésre lehetett, ha nem ilyen mértékben számítani, de a 2,5 százalékos hanyatlás inkább csak közepesnek, mintsem nagynak nevezhető. Az elemző a magyarázatot abban látja, hogy az amerikai kötvénypiacok tegnapi meglódulásáról szóló hírek nyomán több, eddig a feltörekvő, így a magyar mellett régiós piacokat előnyben részesítő nagy befektető befejezte az itteni vásárlásait. Szerinte hasonló jelenség ment végbe a forintpiacon is.

A tőzsdei esésben egyáltalán nem játszottak közre hazai hírek: amennyire a likvid külföldi tőkének volt köszönhető az eddigi emelkedés, most ugyanígy erre lesz visszavezethető az is, ha csökkenek az árfolyamok. Suppan Gergely szerint arra lehet számítani, hogy az elkövetkezendő időszakban a tőzsdeindex jelentős kilengéseket, napi 500 pontos emelkedéseket és csökkenéseket produkál majd

A nagyok estek
A legnagyobb forgalma az OTP-nek volt, a bankpapírra 9,45 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, árfolyama 2,83 százalékkal, 203 forinttal csökkent 6.982 forintra. A Mol és a Matáv egyaránt 3 százalékot esett. A Mol ára 7 milliárd forintos forgalomban 500 forinttal 16.200 forintra csökkent. A Matáv 910 forinton zárt, ami 28 forinttal alacsonyabb az előző napi záróáránál. A csökkenés csaknem az egész piacot sújtotta, csak néhány kisebb forgalmú papír tudott emelkedni. Az Antenna Hungária például 35 forinttal erősödött, 4.615 forinton zárt, valamint emelkedett az áramszolgáltatók árfolyama.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!