Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Indiai kézben a Transelektro

2006.07.27. 08:55
Tízmilliárd forintot fizet az indiai Thapar csoport az állam által is segített, csődhelyzetben lévő Transelektróért. A nagy üzlethez egyetlen állami jóváhagyás kell - ez már állítólag megvan, illetve még nincs.

Mintegy tízmilliárd forintért indiai kézbe kerül a Transelektro csoport legnagyobb cége - írja a Népszabadság. A Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Zrt. vevője az indiai Thapar-csoporthoz tartozó Crompton Greaves Ltd., illetve belga leánycége, a Pauwels. Noha tegnap Magyarországon senki nem kívánt az ügyben nyilatkozni - többek között a vevő tőzsdei jelenlétére hivatkozva -, a Crompton Greaves internetes oldalán közzétette a vásárlásról szóló közleményt. Eszerint a GTV és a vele együttműködő Ganz-Transverticum Kft. vételára mintegy 35 millió euró, azaz körülbelül 10 milliárd forint. A Népszabadság úgy tudja, a vevő a tevékenység folytatását, a munkahelyek megtartását és a hitelek kifizetését is vállalta.

A lap információi szerint az ügyletre a GTV közgyűlése kedd éjjel áldását adta. Mivel több tízmilliárdos állami pénz is áll - a Magyar Fejlesztési Bank által juttatott - hitel és tőke formájában a többségi magántulajdonú társaságban, tegnap a kormány is foglalkozott a tranzakcióval. A lap szerint a kabinet jóváhagyását adta az ügyletre, Kóka János, az MFB tulajdonosi jogait gyakorló gazdasági tárca vezetője azonban - az adásvétel értékére, és az ügy előzményeire való tekintettel - független könyvvizsgálót kért fel az értékarányosság megállapítására a jóváhagyó nyilatkozat kiadása előtt. Ez péntekig elkészülhet.

A Transelektro
A Székely Péter irányította Transelektro csoport a múlt év végéig, ez év elejéig az egyik legnagyobb magánkézben lévő ipari csoportnak és az egyik legfontosabb hazai lobbierőnek számított. A holding problémái 2005 végén kerültek napvilágra, amikor egyik cége ellen a bíróság elrendelte a felszámolást. Ezt az ügyet ugyan sikerült rendezni, de a lavina elindult: kiderült, hogy a csoport a csőd szélén áll. Újabb érdemi segítség már nem érkezett, jöttek viszont új tulajdonosok: a csoport fő cégében, a Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Zrt.-be beszállt a Vegyépszer, a Resonator és a Közgép, és a bankokkal való egyezkedést már ők irányították. A tét már csak az volt, hogy a csoport mely cégeit sikerül megmenteni, illetve a holding feldarabolása után mi lesz a vagyonnal. A csoport jelentősebb társaságai közül a most eladott GTV Tápiószelén és Szolnokon gyárt transzformátorokat, nagyfeszültségű elosztó és kapcsoló rendszereket. A Ganz Transelektro Közlekedési Zrt.-t felszámolják - ez a cég nyert például a Stadlerrel közösen a MÁV motorvonattenderén, és szintén e vállalkozásnak kellett volna trolibuszokat szállítani Debrecennek és a BKV-nak. A harmadik nagy társaság az ipari kazánokat, energetikai berendezéseket gyártó Transelektro Ganz-Röck (GR) Zrt. ellen először elrendelték a felszámolást, majd viszszavonták azt. A társaság közvetlenül a Vegyépszer, Közgép, Resonator hármasához került a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi (TEK) Zrt.-től. Ezzel utóbbi cég is fellélegezhet egyelőre, ugyanis legnagyobb hitelezője a Ganz-Röck, amely felszámolása magával rántotta volna a TEK-et is.

A lap szerint a vételárról azt is el kell dönteni, hogy ki kapja. Elvileg természetesen a jelenlegi részvényesek, ám ez a kör még tisztázásra szorul. A fél éve dúló botrány hevében ugyanis az MFB eladta 5 milliárdért vásárolt részét mintegy egymilliárd forintért a Vegyépszernek. Igaz, azzal a kikötéssel, hogy ha majd rendbejönnek a dolgok, a Vegyépszer további 4 milliárdot fizet. Most azonban felmerült, hogy ezt lefújják, hiszen nem mindegy, hogy a pénz első körben a Vegyépszerhez vagy az MFB-hez folyik be. A Népszabadság értesülései szerint az MFB a befektetett 5 milliárdból csak mintegy 2-3 milliárdhoz jut hozzá, de - mondják - a bankcsoport hitelei megtérülnek, illetve a kormány által vállalt 3 milliárdos bankgaranciát sem hívják le.

Sem az MFB, sem a résztulajdonos Resonator, sem a Közgép, sem Székely Péter nem kívánt nyilatkozni; a fő részvényes Vegyépszer vezetője, Tímár Gyula szabadságra ment.

A vevő vállalkozás nagyjából ugyanazzal foglalkozik, mint a GTV: energetikai berendezéseket gyárt. Árbevétele az elmúlt években 80-90 milliárd forintnak megfelelő rúpia volt, ami az idén márciusban zárt pénzügyi évben - elsősorban a Pauwels megvásárlása révén - a többszörösére ugrott.

Gyógyszerben és szoftverben már itt vannak

Az indiai tőke nem most fedezte fel Magyarországot, az elmúlt években több ottani befektető épített ki nálunk európai hídfőállást, vásárolt magának jelentős gyártó kapacitást. Az egész világnak dolgozó indiai szoftverfejlesztő cégek közül ketten is úgy gondolták, hogy budapesti központot létrehozva jobban ki tudják szolgálni európai ügyfeleiket. Az első fecske a Tata Group volt, amely 2001-ben hozta létre itteni informatikai szolgáltató központját. Őt 2004-ben a Satyam Computer Services követte, amely fejlesztési központot és irodát alapított Magyarországon. A The Economic Times nemrégiben arról számolt be, hogy a Satyam "üzletifolyamat-kihelyezéssel" foglalkozó leányvállalata, a Nipuna Services is Magyarországra akarja hozni új szolgáltató központját. Az indiai tőke már a termelésben is megjelent nálunk, hiszen az egykori tiszavasvári Alkaloida Gyógyszergyárat működtető ICN Magyarország Rt.-t a Sun Pharma szerezte meg 2005-ben a privatizáció óta tulajdonos ICN utódcégétől.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.