Megint odasózhatnak a Tescónak

2006.07.25. 16:07
Újból versenyfelügyeleti eljárást indít a Tesco ellen a Gazdasági Versenyhivatal - közölte a GVH kedden. A hatóság ezúttal a beszállítók érdekében vizsgálja az áruházlánc polcfeltöltési rendszerét, amely szerinte sérti a június 1-jén hatályba lépett kereskedelmi törvényt. A Tesco a bírságrekorder a GVH-nál: kereskedelmi céget még soha ennyiszer és ennyire nem bírságoltak.

A Gazdasági Versenyhivatal szerint megsérti a június 1-jétől hatályos kereskedelmi törvényt a Tesco azzal, hogy a tavaly bevezetett, a beszállítók számára hátrányos polcfeltöltési rendszert a törvény életbe lépése után sem változtatta meg. Ez lehet az első beszállítóvédő eljárás, amit az új törvény hatására indítanak el.

Polcfeltöltési monopolizálás

A GVH közleménye szerint a Tesco tavaly tavasszal jelentős mértékben megváltoztatta az addig alkalmazott polcszervizrendszerét. A beszállítók által eddig igénybe vett 40-50 cég hat merchandiser társaságra csökkentése és az, hogy a polcfeltöltési szolgáltatás csak ezen vállalkozásokon keresztül vehető igénybe, a beszállítókat hátrányosan érintő gyakorlatot jelent - indokolja az eljárás megindítását a versenyhivatal.

A Tesco magatartása a GVH szerint "valószínűsíthetően megsértette a kereskedelmi törvényt, amely szerint tilos a beszállítóval szemben a jelentős piaci erővel való visszaélés". A törvény szerint "különösen tilos harmadik személy beszállítók vagy a kereskedő saját külön szolgáltatója igénybe vételének indokolatlan rákényszerítése a beszállítókra" - idézi a GVH, hozzátéve: tekintettel a Tesco által tanúsított és kifogásolt magatartással érintett vállalkozások nagy számára, a közérdek védelme indokolttá teszi az eljárás megindítását.

Bírságrekorder

A brit tulajdonú áruházláncot a mostani eljárást megelőzően kilencszer bírságolta a versenyhivatal - ez rekordnak számít a kereskedelmi szektorban -, minden esetben a vásárlók megtévesztése miatt. A legutolsó bírságot július 6-án szabták ki a többszörösen visszaeső cégre, annak összege 100 millió forint volt, ami szintén ágazati rekordnak számít.

A Tescót idén márciusban már elmeszelték 36 millió forintra; akkor három pontban marasztalták el a céget. Akkor is azt szúrták ki, hogy alaptalanul hirdettek több mint 50 és több mint 35 százalékos megtakarítást, ráadásul azt állították, egyes termékek csak a Tescóban kaphatók, holott ez sem volt igaz. Korábban már öt- és tizenöt milliós bírságot is kiróttak a cégre, amelynél tavaly januárban benzinárképzési vizsgálatot is folytatott a GVH.