Judit
-2 °C
8 °C

Jehova tanúi segítenek a szállodásokon

2003.07.29. 08:37
Egyre csökken a szállodai szobák kihasználtsága. Némi fellendülést ugyan hozhat a Forma-1 Magyar Nagydíja, de a férőhelyek huszonöt-harminc százaléka akkor is üresen marad, miközben néhány éve ez a három nap még abszolút telt házat hozott. A városnézők helyett az üzleti- és konferenciaturizmusra összpontosítanak a szállodások. Egy komoly konferenciaközpont azonban nagyon hiányzik.
Már az év első felében látszott, hogy az idei év még a tavalyinál is gyengébb lesz - fogalmaz Üsztöke Botond, a Mercure Budapest Hotel igazgatója, a Magyar Szállodaszövetség budapesti regionális vezetője.

A három- és ötcsillagos szállodai szobákban egyaránt kisebb volt a vendégforgalom a tavalyinál, mindez meglátszott a kihasználtságban, illetve a szobák átlagárában. Jelenleg a háromcsillagos hotelekben tíz-tizenkétezer forint egy éjszaka, a négycsillagosokban tizenhatezer, míg az ötcsillagosokban huszonkilenc-harminckétezer. Ezek az árak augusztusban, a Forma-1 magyar futamának idején még emelkednek, mert extra felárat számítanak fel a szállodák.

Már a Forma-1 sem akkora látványosság

Az áfa miatt tiltakozik a turisztikai szakma
A turisztikai ágazat szakmai szervezetei elfogadhatatlannak tartják a kormány által tervezett áfamódosítást. Álláspontjuk szerint az áfakulcsváltozás mintegy tízmilliárd forintot vonna el a hotelektől, éttermektől, a közétkeztetéstől, és nehéz helyzetbe hozná a beutaztató irodákat, egyéb autóbuszos szolgáltatókat is. A szállodai és éttermi szolgáltatások esetében az áfakulcs emelését az EU-országokban alkalmazott példák nem indokolják, hiszen a hazai gyakorlat már most is meghaladja az unióét - ismerteti az ágazati érveket a Világgazdaság.
A szállodai férőhelyek kihasználtsága jelenleg hatvan százalék körüli. Júliusban csak azért nem lett alacsonyabb a szállodai szobák kihasználtsága, mert a Jehova tanúi vallási csoport Budapesten tartotta nemzetközi kongresszusát, amelyen harmincöt-negyvenezer hívő vett részt és közülük tizenegyezer vendég szállt meg nagy budapesti szállodákban.

Augusztusban a Forma-1 bekalkulálásával ez akár hetven-hetvenöt százalékra is felmehet. A Magyar Nagydíj már korántsem vonz annyi vendéget, mint korábban, hiszen még most is lehet szállodai szobát foglalni a verseny idejére, míg évekkel ezelőtt ilyenkor már Szegedre vagy Siófokra irányították az érdeklődőket.

Konferenciaturizmusban jobbak a környékbeliek

Az utazók jelentős hányada csak az utolsó pillanatban dönti el a végső úti célt, mert így jóval olcsóbban utazhat. Magyarországon is észlelhető, hogy a korábbi húzó országok - az Egyesült Államok, Németország és Japán - állampolgárai lassan elmradnak. Sokat csökkent Magyorország vonzereje az utóbbi időben. A szállodák inkább a konferencia- és üzleti turizmusra koncentrálnak, ehhez pedig Budapestről hiányzik egy igazi konferenciaközpont.

Bécs, Prága vagy Berlin ezzel tudja magas szinten tartani idegenforgalmát. Ráadásul Budapesten hiányzik a turizmust megfelelően kiszolgáló infrastruktúra is: a sétálóutcák, a megfelelő minőségű tömegközlekedés és legfőképpen a megfelelő közbiztonság.