Kinek siker az EU-költségvetés?

2005.12.18. 19:54
Európáénak ugyan politikai siker az elfogadott költségvetés, de semmiképp sem gazdasági, véli Orbán Viktor. A Fidesz elnöke arra kérte pártja EP-képviselőit továbbra is keressék az együttműködést a szocialistákkal. Baráth Etele szerint Magyarország számára igenis gazdasági siker az új EU-büdzsé.

Az uniós költségvetésről született miniszterelnöki kompromisszum politikai, és nem gazdasági siker az Európai Unió számára - jelentette ki Orbán Viktor vasárnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz elnöke szerint ez a kompromisszum azt jelenti, hogy a kibővített Európai Uniót kevesebb pénzből kellene finanszírozni.

Eddig három kompromisszum

Ez a kompromisszum nem egy egyre szolidárisabb EU kiépítése felé visz, hanem az eddigi szoros együttműködés lazítását jelenti - mondta Orbán Viktor. Mint mondta, a költségvetés ügyében eddig három kompromisszum jött létre, amelyben a magyarok egy oldalon álltak, s ezért mindenkit elismerés illet. Ugyanakkor hozzátette: az Európai Bizottságban 25,4 milliárd eurós magyar támogatásról, az Európai Parlamentben 24,9 milliárd euróról született kompromisszum, legutóbb pedig 22,6 milliárdról, tehát folyamatos hátrálás történt.

"Ne folytassa Magyarország azt a gyakorlatot, hogy az Európai Unió számára meghamisítjuk a magyar adatokat, és most a magyarok számára meghamisítjuk az európai uniós adatokat, ugyanis semmifajta 30 milliárd euróról nincsen szó, a valóságos szám a 22,6 milliárd euró, ennyivel számolhat Magyarország a következő hét évben" - mondta Orbán Viktor.

További együttműködést az európai szocialistákkal

Elmondta: azzal a kéréssel fordult a Fidesz által delegált EP-képviselőkhöz, hogy továbbra is dolgozzanak, hiszen fontos részletkérdésekben még lehetőség van a helyzet javítására, mivel az Európai Parlamentnek joga van ezeket a számokat fölfelé módosítani. Újságírói kérdésre példaként említette a fejlesztési források GDP-arányos lehívásának növelését, valamint a vidékfejlesztési alap esetében az áfa elszámolását. Azt is kérte képviselőiktől, hogy továbbra is keressék az együttműködést a szocialistákkal az Európai Parlamentben.

Baráth Etele: Orbán téved

Baráth Etele uniós ügyekért felelős miniszter szerint tévedett Orbán Viktor, mikor a szombat hajnali brüsszeli megegyezés kapcsán 22,6 milliárd eurós támogatásról beszélt, hiszen a felzárkóztatásra, fejlesztésre Magyarországnak adott EU-pénzeken túl összesen még mintegy 7 milliárd euróra lehet számítani az uniós pénzek felhasználásának könnyítése révén.

Várhatóan mintegy 3,5 milliárd eurós megtakarítást jelent a magyar költségvetés számára a felhasználás szabályainak könnyítése abban a vonatkozásban, hogy az önkormányzatok az áfát is finanszírozhatják uniós támogatásból. További, szintén mintegy 3,5 milliárd euró értékű uniós hozzájárulásnak tekinthető, hogy a támogatás intenzitása 50 százalékról 85 százalékra növekedett - mondta a miniszter.

Az uniós költségvetés egyik része tehát az európai adófizetők pénzét adja át Magyarországnak beruházás-fejlesztési támogatásként 22,6 milliárd eurós összegben, a másik viszont, hogy a magyar adófizetők pénzéből kevesebbet kell hozzátenni ezekhez a beruházásokhoz, fejlesztésekhez. Ez pedig mintegy 7 milliárd euró, ami összesen 30 milliárd.

"Ez egy nagyon komoly sikere a magyar tárgyalásoknak, méghozzá kifejezetten gazdasági siker" - mondta Baráth Etele. A jelenleginél több mint háromszor nagyobb a támogatás, ami azt is jelenti, hogy növelni kell különösen a regionális fejlesztési ügynökségeknél a felvevőképességet. "Van egy olyan döntés, hogy az európai regionális alap 50 százalékát decentralizáljuk. Ez lesz Magyarország újkori történetében a legnagyobb decentralizáció" - tette hozzá az uniós ügyekért felelős miniszter.

Gyurcsány hétfőn tárgyalna a pártelnökökkel

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn délután fél egykor dolgozószobájába várja a négy parlamenti párt elnökét, hogy tájékoztassa őket a következő időszak uniós költségvetéséről szóló megállapodásról és az elért magyar eredményekről. Batiz András kormányszóvivő közölte: az érintettek - Hiller István, az MSZP, Orbán Viktor, a Fidesz, Kuncze Gábor, az SZDSZ, valamint Dávid Ibolya, az MDF első embere - tudnak a meghívásról és a jelek szerint eleget is tesznek neki.