Miklós
-7 °C
2 °C

Üresek a korházi ágyak

2006.05.08. 07:46
Magyarországon javítani kell az aktív korházi ágyak kihasználtságán, és változtatni kell a korházi betegek összetételén is. Indul a reform.

Magyarországon az aktív ágyak kihasználtsága - 2004-es adatok szerint - 70 százalék körül van, ráadásul ezeket sokszor krónikus betegség vagy szociális okok miatt foglalják. Ez utóbbi részben azért van, mert nem megfelelő a szociális háló: kevés az olyan intézmény, ahol a krónikus betegekkel kapcsolatos rehabilitációs, szociális vagy hospice feladatokat látnának el, és az otthoni ápolás rendszere is csak papíron működik.

Rossz rendszer

Továbbá a jelenlegi finanszírozási rendszer is ösztönzőleg hat a betegek szociális alapon történő elfektetésére. Egyelőre nem ismert ugyan a leendő kormányprogram, de az tudható, hogy a tervek között az aktív oldalon ágyszámcsökkentés, a krónikus oldalon pedig ágyszámnövelés szerepel.

Golub Iván, az Uzsoki utcai kórház főigazgatója szerint fontos, hogy az ágyszámmódosítást maguk az intézmények végezzék, hiszen a területi ellátási kötelezettség miatt nem lehet mindenhol egyforma arányban csökkenteni az aktív ágyak számát. Hozzátette: az Uzsokiban az elmúlt öt évben mintegy felére apadt az ágyszám, és ez csak az aktív ellátást érintette - jelenleg az ágyak 30 százaléka krónikus.

Golub úgy véli, ez utóbbi arány átlagosan megfelelő lenne az ország egészére nézve is. A szükséges elosztást ugyanakkor az adott térség igényei is nagyban befolyásolják, elvileg épp ezért kapnának nagyobb szerepet a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) a kapacitáselosztásban.

Példa

Korábban arról volt szó, hogy idén már a RET-ek dönthetnek a kapacitások 10 százalékáról. A kihasználtságnövelést a mátrixrendszer bevezetésével is el lehetne érni. Ekkor egy adott osztály ágyszámát mindig a kereslet alapján alakítják ki. Ausztriában - elsősorban a síturizmusban érintett régiókban - több kórház is így működik: a téli szezonban a kapacitások szinte 100 százalékát a baleseti sebészet használja, míg nyáron az egyéb, nem sürgős beavatkozásokat végzik itt.

Magyarországon a legtöbb magánklinika így működik, és több kisebb kórházban is átálltak a mátrixrendszerre, aminek nyomán általában jelentősen javult a kihasználtság.