Mária
-7 °C
3 °C

Uniós szervezetek tiltakoznak a magyar termékdíj törvény ellen

2004.12.08. 07:57
Nem egyeztette a kormány a készülő termékdíjtörvényt az unióval, most a legnagyobb lobbiszervezet is szót emelt a jogszabály ellen.
A Napi Gazdaság információi szerint ma tárgyalja a kormány az eldobható palackokra és egyéb műanyag csomagolóanyagokra vonatkozó új - a parlament által már elfogadott - termékdíjtörvény végrehajtási rendeletét. Ebből derül ki, hogy az eldobható palackokat töltő vállalatok kapnak-e haladékot a jogszabály bevezetésére való felkészüléshez, vagy január elsejétől már a szigorú szabályokkal kell számolniuk.

A törvénytervezet miatt december 6-án levelet írt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az Európai Unió legnagyobb lobbiszervezete, a CIAA (az élelmiszer-feldolgozók szakmai szervezete), amelyben meglehetősen élesen bírálta az elfogadott jogszabály készülő bevezetését. Arra kérte a magyar kormányt, hogy a végrehajtási rendelet elfogadásával várjon december 14-éig, ugyanis az Európai Bíróság ekkor dönt a német palacktörvényről.

A szervezet előzetesen már kérte Berlint, hogy semmisítse meg a jogszabályt, mert az sérti az áruk szabad áramlását. Ezenkívül a német gyártók folyamatosan tiltakoznak a jogszabály ellen, kimutatásaik szerint a szabályozó jelentősen visszavetette az ásványvíz- és üdítőital-piac forgalmát, s a sörszektorban is áremelkedést eredményezett. A CIAA hasonlóan diszkriminatívnak és a piaci normákkal összeegyeztethetetlennek minősítette a magyar jogszabályt is. Ráadásul a kormány, derül ki a levélből, a készülő jogszabályt - szembehelyezkedve az Európai Bizottság egyik direktívájával - nem egyeztette az unióval. Gyurcsány Ferenc ezenkívül még három levelet kapott hasonló tárgyban; a feladók között van a Magyar Üdítőital-gyártók Szövetsége és két, ugyancsak erős, uniós szakmai szervezet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!