A budapesti Váci utca a hatodik helyet szerezte meg a világ 16 közismert bevásárlóutcájának vonzerejét összemérő versenyben, olyan városokat maga mögé utasítva, mint Milánó vagy Dubaj.
A tesztelők idén júniusban vizsgálták meg 16 város bevásárlóutcáját 42 szempont szerint, végül az összesítés mellett az utca vonzerejét és az üzletek értékelését is külön rangsorba állították - ismertette a versenyt a Client 1st. Consulting. Az amerikai próbavásárlók felkeresték a boltokat, pontozták a fogadtatást, az üzlet küllemét, a belső berendezést és a külső környezetet, a pénztáros és az eladók kedvességét, segítőkészségét. Jegyet vásároltak a földalattira, beszereztek gyógyszert, érdeklődtek rendőrtől és járókelőktől. Osztályozták a sétálóutcák hangulati elemeit, az utcazenészeket, a virágokat, az utcabútorok mennyiségét és minőségét, és a biztonságra, vagyis a rendőri jelenlétre és a koldusokra, valamint a kéregetőkre is odafigyeltek.
Budapest az összesítésben a hetedik helyet szerezte meg, a Váci utca vonzereje azonban a hatodik helyen áll a sétálóutcák mezőnyében, az üzletek sorrendjében pedig a 11. A pénztári kiszolgálásban az első helyre kerültünk, az utca hangulata önmagában a második helyezést érte el, ám az üzletek külső és belső környezetének kategóriájában (rendezettség, átláthatóság, a kirakatok állapota) az utolsó helyre sorolták.
Összesítésben és az üzletek színvonalában a Beverly Hills-i Rodeo Drive lett az első, a legvonzóbb utca pedig a madridi Calle Serrano.