Egy szocialista képviselőnek nem tetszik a mostani vagyonosodási vizsgálat

2008.08.14. 17:14
A vagyongyarapodási vizsgálatok szabályainak felülvizsgálatát szorgalmazza Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, aki ez ügyben írásbeli kérdéssel fordult Veres János pénzügyminiszterhez.

Újra kellene gondolni az APEH eljárási szabályait, mert az eljárás több helyen is ütközik a jogelvekkel, és sokszor irracionális követelményeket támaszt - indokolta a szocialista képviselő az írásbeli kérdést. Bárándy Gergely a problémák között említette, hogy volt, amikor a hivatal nem fogadott el bizonyító erejű magánokiratokat, de arra is volt példa, hogy ügyvéd által ellenjegyzett papírt sem fogadtak el. A képviselő szerint ez ellentétben áll az okirati hitelesség elvével.

Bárándy Gergely azt sem tartja elfogadhatónak, hogy az APEH eljárásaiban megfordul a bizonyítási teher. Nem az a helyzet, mint minden közigazgatási, büntető vagy polgári eljárásban, hogy annak kell bizonyítania a jogsértést, aki azt állítja, hogy elkövették - fogalmazott.

Az MSZP-s politikus elmondta: az adóhatóság becslési eljárást alkalmaz akkor is, amikor a tényállást még nem derítette fel teljes körűen. Mint mondta, a bíróságokon a másodfokú eljárásban hatályon kívül kell helyezni olyan ítéletet, ahol az elsőfokú bíróság tényfelderítési kötelezettségének nem tett eleget. APEH-eljárásokban azonban ez nincs így - jegyezte meg. Bárándy Gergely azt mondta, semmi mást nem javasol, mint azt, hogy a más jogágakban működő elveket a vagyonosodási vizsgálatnál is tartsák be.

Annyira kiszámíthatatlan az APEH működése a vagyonosodási vizsgálatok kapcsán, hogy az, aki nem követett el jogsértést, annak is görcsbe rándul a gyomra, amikor megkap egy APEH-os levelet, mert tart attól, hogy még ha abszolút jogszerűen járt is el mindig, nem fogja tudni bizonyítani - fogalmazott a politikus.

Az MTI-hez is eljutatott dokumentumban a képviselő arra vár választ, hogy a pénzügyminiszter szükségesnek látja-e az adóhatóság vagyongyarapodási eljárásokkal kapcsolatban kialakult gyakorlatának értékelését és újragondolását.

Támogat-e a miniszter egy olyan jogszabály-módosítást, amely a becslési eljárás feltételévé tenné, hogy az adóhatóság a tényállást teljes körűen felderítse - kérdezte Bárándy Gergely.

Az írásbeli válaszra a házszabály szerint 15 napon belül kell válaszolnia a Pénzügyminisztériumnak.