Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Várkert bazár: pláza, vagy nem pláza?

2006.07.02. 13:06
A Várkert-bazár felújítására kiírt tendert évekkel ezelőtt elnyert Foundation Kft. ügyvezető igazgatója reméli, hogy egy-két hónapon belül elkezdhetik a munkálatokat. Farshad Khazei, a társaság ügyvezető igazgatója vasárnap az MTI-nek elmondta: amint az illetékesek aláírják a végleges szerződést, a 2004 novemberében kiadott jogerős építési engedély alapján kezdődhet a felújítás.

A műemléki felújítás és a térszint alatti építkezés ára elérné a 15 milliárd forintot, 2-3 évig tart majd. A műemléki munkálatok 4,5 milliárdos beruházást igényelnek. Farshad Kazei hozzátette: az építkezés minden mozzanatára pályázatot írnak ki, a kerámiafelületek pótlására azonban mindenképpen az eredeti készítőt, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt-t akarják felkérni.

A beruházás finanszírozásához állami támogatást nem kap a cég, egy bankkal azonban már aláírták a szándéknyilatkozatot, és megállapodtak a feltételekben is. A kanadai érdekeltségű vállalat eddig 700 millió forintot költött az adminisztrációs feladatokra és a tervekre.

Parkoló, üzletek, kávézók

A tervek alapján a térszint alatt 450 férőhelyes parkoló, kulturális központ, kiállítótermek, valamint exkluzív üzletek és kávézók kapnak helyet, a térszint felett pedig parkot terveznek. A kéthektáros területen lévő volt lakóépületekből irodaházakat alakítanak ki. A javasolt funkciót és a látványterveket egyeztették az ingatlan felett a hatósági felügyeletet ellátó Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal.

Tavaly év végén a műemlék kezeléséért felelős Budavári Kht. többségi tulajdonosa, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a tulajdonos Magyar Államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezdeményezte a végleges szerződéstervezet felülvizsgálatát. A KVI az MTI megkeresésére nem kívánta a vizsgálat okát és jelenlegi állását ismertetni.

A szerződést az előszerződés 2002-es aláírása után az eredeti tervek szerint már 2005 elején aláírták volna a felek az építési engedély megszerzését követően. A Várkert bazár vagyonkezelője, a Budavári Kht. 15 százalékos tulajdonosa, az I. kerületi önkormányzat nem támogatta a terveket. A Budavári Kht. igazgatója, Szamkó Katalin szerint elsősorban a tervezett központ "plázajellegét" kifogásolták. Az első tervek 2003-ban nem mentek át az építész-műemlékes szakmai zsűrin, ezért a Foundation Kft. némileg letett a térszint alatti beépítésekről.

Világörökség

A befektető-hasznosító társaságot 2002-ben pályázat útján választották ki, az aláírt előszerződés szerint 60 évre térítésmentesen kapná meg az épület haszonélvezeti jogát, újabb 30 évre pedig opciót kapna annak megszerzésére ellenérték ellenében - ismertette Szamkó Katalin. Hozzátette: a haszonélvezőnek részletes terv alapján rendszeres karbantartást kell végeznie az épületegyüttesen.

A kulturális tárca 1999-ben kormányhatározatban döntött úgy, hogy műemléki helyreállítással többfunkciós rendezvényközpontot lehet létrehozni a világ 100 legveszélyeztetettebb műemléke között számontartott épületből.

Az Ybl Miklós tervei alapján 1883-ra a királyi palota részeként felépült épületegyüttes a világörökség része. A kertben működött Ifjúsági Park 1982-ben zárt be, az utcaszinten a volt bazársorban kialakított műtermeket és a komplexumhoz tartozó két, összesen 62 lakásos épületet fokozatosan ürítették ki. A tulajdonosok cserelakást vagy a lakás ellenértékét kapták meg, a programra az állam 2003-ig egymilliárd forintot költött.