Mária
-6 °C
-2 °C

Kockás füzetek a huszadik századból

2005.08.19. 10:54
Mit tegyen az a szülő, akinek iskoláskorú gyereke van, de pénzét inkább magára költené? Az Index összeállítása segít, hogy minél kevesebből megúszhassa a beiskoláztatást.

Felkerestünk három hipermarketet és két írószerboltot, hogy kiderítsük, melyikben úszhatjuk meg legkevesebből a tanszervásárlást. A budaörsi és törökbálinti áruházak olcsóságukkal nyerhetnek híveket, a másik kettő meg a gazdag sznoboknak és a retróörülteknek lehet jó választás.

A tanszervásárlás pszichológiája azért érdekes, mert ilyenkor a gyerekek azok a tárgyak után vágyakoznak, azok között válogatnak, azokért könyörögnek, amiket pár hét múlva undorral tolnak el maguktól. A füzeteket dühödten összefirkálják, a tolltartóba csak úgy beledobálják a filceket, a radírt pedig megpróbálják betuszkolni az orrukba. De augusztusban ennek még nyoma sincs.

A helyzet fokozódik

A boltokban, hipermarketekben a frissen kialakított tanszerosztályon rengeteg gyerek rohangál, húzkodják a szülők ruháját, és kifinomultan érvelnek amellett, hogy miért nem jó a százötven forintos ceruzakészlet (mert "szar") és miért jó az ezerhatszázas. A szülők meg szeretnék minél kevesebből letudni az iskolakezdést, és a legtöbb kérést azzal ütik el, hogy ott a tavalyi, jó lesz az is. Érzéketlenek.

Körutunk során öt egységet kerestünk fel, három hipermarketet, és két hagyományos papírboltot, és megnéztük, hogy hol, mennyiből úszható meg a bevásárlás. Fontos kérdés ez, hiszen az augusztusi uborkaszezonban mindig jajveszékelő szülőkkel van tele a tévé, ebből lehet sztorit csinálni, tudjuk ezt mi is.

A felkészülés során egy szakértőt is bevetettünk, egy óvodaképzőt végzett tanácsadó segítette munkánkat, ő állította össze a listán szereplő tételeket. Ennek alapján különféle füzeteket, hátizsákot, papírokat, ceruzákat, tollakat, vonalzókat, tolltartókat, festékeket kerestünk. Egységeink beszivárogtak a Tescóba, a Corába, az Auchanba, a Cashbe és természetesen a rendszerváltás előtti korszak utolsó végvárába, az Ápiszba is.

Étlap

A legdrágább a bevásárlóközpontokban található Cash-papír lett, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az itt található termékek úgy viszonyulnak a szupermarketek olcsó kínálatához, mint a kaviár a tarhonyához; hasonlóan néz ki, de mégsem ugyanaz. Akinek fogalma sincs arról, hogy melyik termék a színvonalas, nincs vásárlási tanácsadója, de feltétlenül szeretné, hogy gyermeke cool legyen, annak érdemes itt vásárolnia. Ugyanakkor az elefántos radír itt a legolcsóbb.

Cash-papír Tesco Ápisz Auchan Cora
hátizsák 7000 2590 6030 2490 1300
kis füzet 120 13 41 13 13
nagy füzet 250 59 85 59 79
spirál füzet 450 89 225 88 89
vonalzokészlet 390 519 500 69 85
Tolltartó 1450 900 990 400 550
2B ceruza 80 33 65 10 9
rotring 300 119 430 119 170
rotring hegyek 90 265 382 18 60
radír 30 33 39 40 53
színes ceruza, 6db 290 39 255 158 34
filctoll 390 192 168 229 99
rajzlap 70 25 58 22 25
írólap 90 29 - 35 39
vízfesték 390 699 345 119 89
ecset 290 70 300 99 149
ragasztó 290 119 355 150 300
olló - 249 285 159 500
Összesen: 11970 6042 10553 4277 3643

Második legdrágább az Ápisz lett. Legtöbben valahová a Sztár kóla és a Neoton Familia közé tennék az Ápisz-életérzést, érthető volt hát a meglepettségünk, amikor megláttuk, hogy ez a bolt is a magasabb kategóriába próbálta pozícionálni magát - több-kevesebb sikerrel. A belvárosi üzlet pofásan néz ki, a csillogó járólapon középkorú és idősebb asszonyok csoszognak, megannyi száj, szükség is van rájuk. A termékek jelentős része mellől ugyanis hiányzott az ár, ilyenkor érdeklődtünk, és kaptunk egy körülbelüli választ: olyan 280-350 forint. Aha, még jó hogy nem autót adnak el.

Állítólag nem volt idő a termékeket és az árakat is kipakolni, de a helyzetet menti, hogy még a tizedik kérdésre is türelmesen próbáltak válaszolni - igaz, ekkor már sikertelenül. A hatdarabos színesceruza árát ugyanis még a számítógép sem tudta, úgyhogy kerestünk egy másik csomagot, majd Faber Castellt, Pelikant, és a többi arisztokratát magunk mögött hagyva elhúztunk a hipermarketekbe.

Minden a régi

Ha valaki olcsót akar, látogasson ezekben: akár harmadáron megúszhatja a bevásárlást. Ennek megfelelően a felírt tételek általában rosszabb minőségűek, de ugyan mit várhatunk egy olyan ceruzakészlettől, ami kevesebbe kerül mint húsz deka kenyér?

Elsőként a Tescót kerestük fel a nagyok közül, és meglepődtünk: olyan árakkal találkoztunk, amilyenekkel nyolcvannyolcas beiskolázásunk idején. Már nem reálértéken, hanem nominálisan, pedig azóta - mondják a tévében is - minden tízszer annyiba kerül. A hiperekben sem kell keresgélnünk, az összes tanszert egy helyen találjuk, így a 13 forintos kisfüzetet, az 59 forintos nagyfüzetet is, ezek az Auchannal holtversenyben itt voltak a legolcsóbbak. De az írólapot, ecsetet vagy éppen ragasztót a Tescóban úszhatjuk meg a legkevesebből. Ezzel együtt összetettben csak harmadik lett a hipermarket, főleg drágább vonalzókészlete és vízfestéke miatt.

Olcsó firkálás

Vásároljon! Klikk a képre!

Második lett az Auchan, a budaörsi áruházban spirálfüzetet kaphatunk verhetetlen áron, 1,1 százalékos előnyre tesz szert bruttó 88 forintos végfelhasználói árával. A vonalzókészlet azonban szinte már pofátlanul olcsó, el nem tudjuk képzelni hogyan lehet 69 forintból egyáltalán a csomagolást megúszni, a dolog felettébb gyanús. Rotringhegyekért szintén érdemes a franciákat felkeresni.

Egy éve volt utoljára, hogy a Corát találtuk a legolcsóbbnak, az azóta eltelt időben inkább a magas színvonallal tudtunk a törökbálinti hipermarket mellett érvelni. Most azonban nem volt ilyen problémánk, az nyilvánvaló, hogy az 1300 forintos hátizsák nem a minőségével szerez híveket, ettől függetlenül teljesen használható termékeket kapunk a Corában.

A 3643 forintos végösszeg a legalacsonyabb lett a vizsgált boltok között, méghozzá úgy, hogy itt tényleg mindent lehetett kapni. 2B-s ceruzát például kilenc forintért, hat darab színes ceruzát 34-ért, filctollat 99-ért, vízfestéket pedig 89-ért, ha tehát valaki szeret felelőtlenül firkálni, annak mindenképp a Cora lehet a legjobb választás.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!