Startol a fapados étterem

2006.07.21. 09:23
Ha előre tudja, mikor mit akar enni, az étlapon szereplő árak feléért is ehet - ezt, a fapados légitársaságokról mintázott üzleti modellt vezeti be egyelőre a hétvégékre egy fővárosi étterem. A tulajdonosok terve szerint azonban akár az idén megnyílhat az első, kifejezetten a fapados koncepcióra épülő vendéglő is.
Ötven százalékig lesznek letornázhatóak az árak a budapesti Veranda Grill&Wine étteremben, ahol a hétvégékre vezetik be a fapados üzleti modellt. Az elérhető kedvezmény mértéke egyszerre függ attól, mennyivel előre foglal asztalt valaki, illetve attól, hogy az adott időpont iránt mekkorának bizonyult addig a kereslet - mondta el az Indexnek Kucsera Zoltán, az étterem vezetője. A IX. kerületi étterem tulajdonosai azt tervezik, még az idén egy újabb, teljesen az új üzleti modell alapján működő éttermet is nyitnak.

Torkos vendégek

Az ötlet a Torkos Csütörtök nyomán fogalmazódott meg: a Magyar Turizmus Zrt. szervezte országos féláras akciónak akkora sikere volt, hogy a Veranda egy teljes hónapra kiterjesztette azt. Ez alatt gyűjtöttek be vendégeiktől több száz e-mail címet, melyek révén most tesztelni tudták "fapados" ötletet, Kucsera Zoltán szerint a visszajelzések alapján garantált a siker.

A forgalom várt növekedése, illetve a holt időszakokban elért nagyobb vendégszám mellett a fapados koncepció megtakarítást is jelent - részletezte a számításaikat Kucsera Zoltán. A vendégeknek ugyanis nem elég csak asztalt foglalniuk, azt is be kell előzetesen jelenteni, mit fogyasztanak (a kedvezmény a teljes étlapra és itallapra is vonatkozik). Így a készletezés és a beszerzés költséghatékonyabbá tehető, de ennél is fontosabb, hogy az élőmunkával is jobban lehet gazdálkodni: nem kell például felvenni a rendelést, az érkező vendég az interneten megkapott számot bemondva azonosítja magát, és a konyhán máris finisbe fordulhat a már előkészített ételek befejezése.

Foglalni és rendelni a vendéglő honlapján lehet, fizetni azonban csak az étteremben kell. A foglalási menet egyelőre kezdetleges, egy letölthető excelfile kitöltésével és visszaküldésével történik, de szeptemberre egy kifejezetten e célra fejlesztett felületet alakítanak ki. A jövőben lehet majd előre, kártyával fizetni is, ennek kötelezővé tételét azonban egyelőre nem tervezik: bár megeshet, hogy így valaki mégse megy el a lefoglalt időpontban, Kucsera Zoltán szerint megéri inkább a kis számú, ilyen típusú veszteséget elkönyvelni, mint a Magyarországon sokakat riasztó előrefizetést erőltetni.

Csak az ár fapados

A fapados jelző csak üzleti modellre vonatkozik - hangsúlyozta Kucsera Zoltán, hiszen a Veranda száz millió forintos beruházással, hagyományos étteremként nyílt meg az idén. Az új típusú üzletmodell azonban a cégvezető szerint segíthet abban, hogy - ahogy a Torkos Csütörtök sikere ezt igazolta - szélesebb, az étterembejárást magának nehezebben megengedni képes közönség visszaszokjon a polgári, rendszeres éttermi ebédekhez, vacsorákhoz.