Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Meghiúsult a Vértes Erőmű eladása

2004.02.13. 10:42
Meghiúsult a Vértesi Erőmű Rt. megvásárlása, az ajánlatott tett társaság ugyanis elállt az üzlettől - tudta meg az Index az ÁPV Rt.-től. A privatozációs társaság ugyanakkor folytatja a füstgáz-kéntelenítő beruházás befejezését.
Eláll a Vértes Erőmű Rt. megvásárlásától a Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselőhöz kötődő Vértes Energia Befektetési és Fejlesztő Kft. - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. lapunkkal. Nem vezettek eredményre a tárgyalások az idén januártól bevezetett környezetterhelési díjnak a VÉRT gazdálkodására gyakorolt hatásairól - ezt az indokot jelölte meg a társaság, mint a vásárlás meghiúsulásának okát.

A november 7-én megkötött privatizációs szerződés szerint erre lehetősége volt a társaságnak, következmények nélkül mondhatta fel a megállapodást. Mint az Index korábban megírta, a kft. hárommilliárd forintot fizetett volna az erőműért, ebből a többségi tulajdonos Magyar Villamos Művek 1,8 milliárdot kapott volna. Az összeget az átviteli hálózat fejlesztésére fordította volna az MVM.

A privatizációs társaság igazgatósága csütörtöki ülésén tudomásul vette a bejelentést. Az ÁPV Rt. az MVM-el továbbra is megtesz mindent a társaság folyamatos és zavartalan működése érdekében. A tulajdonosok elkötelezettek a társaságnál folyó füstgáz-kéntelenítő beruházás, az úgynevezett retrofit program folytatása mellett, és azon dolgoznak, hogy biztosítsák az erőmű piaci környezetben történő hosszú távú működésének feltételeit - áll a közleményben.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!