További Magyar cikkek
A korábbi 20 milliárd forintos kárból 11 milliárd forint rendezéséről már megállapodott a Magyar Villamos Művek azokkal az áramkereskedőkkel, akiknél a Vértesi Erőmű Kapolyi László ígéretére teljesítményt kötött le, de 9 milliárd forintot még mindig követelnek a 10 milliárd forint jegyzett tőkéjű cégtől - mondta Tatabánya fideszes polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.
"A Vértesi Erőmű törzstőkéje 10 milliárd forint, így a vállalat biztonságos működése is veszélybe kerülhet" - mondta Bencsik János. A polgármester információi szerint az MVM Zrt. és Kapolyi László cége közös társaságban végzett erőművi beruházást Vásárosnaményban. Az MVM 23 milliárd forint fejlesztési kölcsönt adott a Kárpát-Energo nevű közös cégnek, melyet egy összegben megkaptak.
Bencsik János úgy tudja, ezt az összeget "megutaztatták Nyugat-Európában egy luxemburgi vállalkozáson keresztül, és a Vértesi Erőmű megvásárlása érdekében fizettek be az MVM kasszájába 10 milliárd forintot".
70 millió eurós veszteség
Amint arról korábban az Index is beszámolt, a kormány kozmetikázta a privatizáció alatt álló Vértesi Erőmű Zrt. termelési adatait, hogy az erőmű több széndioxid-kibocsátási kvótához jusson a 2008-2012-es időszakban.
Az erőművet és a hozzá tartozó szénbányát Kapolyi László cége, a System Consulting Zrt. akarta megvásárolni, az ügyletet tavaly szeptemberben már a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta.
Azóta kiderült, hogy leendő tulajdonosként Kapolyi László tavaly 250 megawatt villamos áramot rendelt a Vértesi Erőműtől, ám december 30-án pénzügyi gondokra hivatkozva visszamondta a megrendelést. A szerződés felmondása után áramkereskedők mintegy húszmilliárdos kártérítést követeltek.
A kárt az okozta, hogy miután Kapolyi visszalépett, a Vértesi Erőmű is felmondta szerződését az áramkereskedőkkel a Kapolyi-cégre hivatkozva. A Vértesi Erőmű akkori vezetése a nagy összegű ügyletről nem jelentett az MVM-nek.
Az áramkereskedőknek azért keletkezett ekkora kára, mert időközben a villamosenergia piaci ára lezuhant, a 86 eurón vett áramot 46 euróért tudták eladni, így keletkezett 70 millió euró veszteségük. A veszteséget a Vértesi Erőműből akarják kiperelni, ha nem tudnak megegyezni anyacégével.
Az ügyről az MVM kommunikációs vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a várható jogvitákról a Magyar Villamos Művek december 22-én értesült hivatalosan, és felkérte a Vértesi Erőmű Zrt. felügyelő bizottságát a kérdés kivizsgálására.
Sokan belebuktak
Az MVM ez év január 15-én rendkívüli ülésen váltotta le Gálos Tibor vezérigazgatót, valamint a cég teljes igazgatóságát. Az erőművet azóta Szabó Pál, volt energetikai miniszter vezeti. Az MTI úgy tudja, hogy időközben menesztették a gazdasági és a kereskedelmi igazgatót is.
A vásárosnaményi erőmű-beruházással kapcsolatban az MVM korábban nem cáfolta, hogy voltak szabálytalanságok az ügyben. Ezért leváltották a közös cég vezetőit, köztük Molnár Lászlót, az MVM korábbi gazdasági-vezérigazgató helyettesét is.
Kapolyi László megkapta az MTI írásbeli megkeresését a személyét és vállalkozásait érintő kérdésekről, azonban késő estig nem válaszolt a kérdésekre.