Volánbusz: expresszjárattal a fapadosok ellen

2006.05.16. 08:33
A fapados légitársaságok megjelenése óta 30-40 százalékkal csökkent 2004-2005-ben a Volánbusz Zrt. nemzetközi utasforgalmának árbevétele.

A versenyt mégsem elősorban az árak, hanem a távolságok terén kell megvívni - közölte a Világgazdasággal Fajcsák Lajos kereskedelmi igazgató. A társaság a tendencia megfordítására négy fő területen újította meg tevékenységét. Az első a járatpolitikát érintette: miközben egyes nagy távolságú járatait megszüntette, ráerősített a 700-1000 kilométeren belüli célpontokra, például Bécsre, Prágára, április eleje óta pedig Krakkóra.

Krakkó, Bécs, Prága

A hetente kétszer induló krakkói expresszbusz mellett megjelenik a szezonális Dalmát és Adria expresszel. A társaság nem egyszerűen buszjegyet, hanem utazási csomagot, azaz szállást és programokat is kínál leendő utasainak saját utazási irodája és partnerei bevonásával. Az új járatpolitika részeként együttműködik külföldi, például szlovákiai távolsági buszos társaságokkal is.

A megújulás második és harmadik eszköze a rugalmasabb árrendszer. Második lépésként a Volánbusz Zrt. is bevezette a családi kedvezmények rendszerét, és lehetővé tette, hogy a korábban megvásárolt jegyekhez olcsóbban lehessen hozzájutni. Harmadikként bel- és külfödi járatainak jegyértékesítési politikáját változtatta meg. Eddig saját irodáiban és mintegy 150 utazási irodán keresztül árulta a buszjegyeket. Nemrég lehetővé tette az online vásárlást is. Az elmúlt időszakban csökkent az utazási irodákon keresztül eladott jegyek száma. A negyedik lépés a nyárra várható, ekkortól mobiltelefonon is lehet majd jegyet venni. A közelmúltban egyébként néhány jegyértékesítő automatát telepített a belföldi járatokhoz, júniustól pedig negyven buszán lehet majd kártyával fizetni.

Százezer utas egy évben

A társaság évente mintegy százezer utast szállít 13 ország több mint 70 városába. Évi ötezer nemzetközi járatának utasai külföldön tanuló diákok, kint dolgozó munkások és kisebb arányban turisták. A nemzetközi járatok tizennyolc Neoplan, illetve Mercedes busza átlagosan hat-hét éves. A cég bevételeinek azonban csak mintegy öt százaléka származik a nemzetközi utaztatásból. Budapestről napi 500 belföldi távolsági, Pest-megyében 6500 helyközi járatot működtet.

A Volán-társaságokra még nem volt privatizációs kiírás, e cégek az ÁPV Zrt. vagyonkezelési feladatai között szerepelnek - válaszolt a Világgazdaságnak Oravecz Péter, a társaság kommunikációs igazgatója és szóvivője. Mint hangsúlyozta: egy-egy pártvezető privatizációval kapcsolatos bejelentése nem minősül hivatalos közlésnek. Pillanatnyilag nehéz megbecsülni, mennyi időt venne igénybe a társaságok felkészítése az esetleges magánosításra - tette hozzá