Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Felére rövidült a vasútvonalak halállistája

2006.12.06. 17:53
A kormány hivatalosan csütörtökön jelenti be, hogy mit döntött a közlekedési reformról, miután egyeztetett a kormánypárti frakciókkal és a helyi önkormányzatokkal. Az Index úgy tudja, a nyári bejelentéssel szemben nem 28, hanem csak 15 vonalon szűnik meg a vasúti közlekedés.

Számos találgatás jelent meg arról, hogy végülis melyik vasúti mellékvonalat szüntetik meg, azóta, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter még júliusban bejelentette: decembertől 28 szakaszon szüneteltetni fogják a személyszállítást. Az akció ugyanis kissé félresikerült, a zömében valóban kihasználatlan vonalak kiválasztásának szempontjai nem voltak világosak. Amikor pedig pár hét múlva azt is közölték a minisztériumban, a bejelentett döntés még nem döntés, csak javaslat, most jön az utasszámlálás és a konzultáció a helyi önkormányzatokkal, szervezetekkel, aligha lehetett cáfolni, hogy megalapozatlanul állt össze a halállista.

A megszerveződő ellenérdekeltek, meg a sok egyéni körzetben megválasztott képviselőt sorai között tudó szocialista frakció nyomására Kókáék a viccbeli nyuszika taktikáját választották: Ha bárki megkérdezte, hogy Nyuszika, illetve Janika, nem lehetne az én vonalamat kihúzni a listáról?, dehogynem volt a válasz. Ha egy vonalra azt lehet mondani, hogy Trianon vágta el, és majd EU-s pénzből újra összekötjük a határ túloldalán meredező csonkavágánnyal (Körösnagyharsány), ha nagyon tiltakoztak a kirándulók, akik hétvégén használták az ország két legszebb vasútvonalát (Veszprém-Győr, Szilvásvárad-Putnok), ha azt lehetett felhozni, hogy nincs párhuzamos aszfaltút, akkor lekerült az adott szakasz a listáról. (Ez utóbbi az indoka a Kisszénás-Kondoros vonal megmenekülésének, és az sem zavarta a döntéshozókat, hogy út ugyan tényleg nincs, de utas is kevesebb akad, mint átlagosan vonatonként egy darab, hiszen Kisszénás nem egy falu, csupán egy tanyabokor, Kondorosról meg van buszközlekedés a megyeszékhelyre, az itteniek nem szorulnak a vasúti kerülőre.) Kimaradt a listáról olyan vasútvonal is, amelyen a többivel összehasonlítva jóval többen utaznak. Ilyen például a Zalaegerszegről Lentibe (majd Rédicsre) vezető vasút is, amelyen viszonylag sok diák jár mindkét városba.

2007 elején megszűnő MÁV-vonalak
No. Menetrendi mező száma Megszűnő vonal (megmaradó rész) Hossz (km) Megye
1. 13 (Tatabánya-)Környe-Pápa 86 KoE/GMS/Ves
2. 14 Pápa-Csorna 37 Ves/GMS
3. 22 Körmend-Zalalövő 23 Vas/Zal
4. 24 Zalabér-Batyk-Zalaszentgrót 6 Zal
5. 27 Lepsémy-Hajmáskér(-Veszprém) 31 Fej/Ves
6. 62 Sellye-Villány 58 Bar
7. 76 Diósjenő-Romhány 18 Nóg
8. 84 Kisterenye-Kál-Kápolna 55 Hev/Nóg
9. 88 Mezőcsát-Hejőkeresztúr(-Miskolc) 17 BAZ
10. 95 Kazincbarcika-Rudabánya 15 BAZ
11. 112 (Nyíregyháza-)Nagykálló-Nyíradony 23 SSB/HaB
12. 129 Murony-Békés 8 Bék
13. 151 Kunszentmiklós-Tass-Dunapataj 50 BKK
14. 152 Fülöpszállás-Kecskemát alsó(-Kecskemét) 39 BKK
15. 153 Kiskőrös-Kalocsa 31 BKK
Jelenleg vonatpótló busz, az szűnik meg
16. 48 Pincehely-Tamási 17 Tol
17. 49 Dombóvár-Lepsény 94 Tol/Som/Fej
18. 49A Tamási-Fürged 20 Tol
19. 62 (Barcs-)Középrigóc-Sellye 36 Som/Bar
20. 64 (Pécs-)Pécsvárad-Bátaszék 45 Bar/Tol

Így végülis a csaknem 1000 kilométeres, 28 vonalas lista nagyjából a felére olvadt, úgy tűnik, 15 vonalnak 497 kilométeren fellegzik be a jövő év elején. A reformpártiak mégis elmondhatják, hogy történik valami, hiszen a rendszerváltás óta senki sem mert meghozni ilyen döntést. Hogy egy kicsit javul a statisztika, a halállistához hozzácsaptak még öt olyan vonalat, ahol hónapok, évek vagy akár évtizedek óta nem jár vonat, ám jelenleg is a MÁV szolgáltat rajtuk. A vonatpótló buszok (bár az olcsóbb vasúti tarifával mennek) teljesen irracionális képződmények, nem illeszkednek a helyi Volánok rendszerébe, és mivel az utak nem ott mennek, ahol egykor a sínek, egészen furcsa az útvonaluk. Nem állnak meg például az útjukba kerülő falvakban, mert oda nem járt a vonat. Így összesen 19 vonal 709 kilométeréről lehet beszélni megszűnő szakaszként. (15 meg öt azért nem 20, mert a 62-es vonal egyik felén most pótlóbusz, a másikon még vonat jár, így mindkét adatban szerepel.)

A MÁV-nak ez az intézkedés mindössze évi pár milliárd forint megtakarítást hoz. A most megmenekülő szakaszok, azonban később még megszűnhetnek. Az Index információ szerint az összes olyan vasutat részletesen megvizsgálják, ahol egy-egy vonaton nincs átlagosan negyven utas. Ha ezeken a szárnyvonalakon gond nélkül át lehet buszra terelni a forgalmat, és nincs egyéb indok se a vonal megtartására, a busz és a vonat közül az egyik közlekedését nem rendelik meg. A helyiek dönthetik el, hogy melyiket.

Az első lépés azonban a 19 vonal megszüntetése lesz. Valószínűleg nem mindenhol egy napon megy majd el az utolsó vonat(pótló), a váltásra január közepe és február vége között kerülhet sor.

A holnap bejelentendő közlekedési reformnak azonban csak egy apró mozzanata a legkihasználatlanabb vonalak bezárása. Információink szerint több lépésben, várhatóan 2008 elejéig egységesítik a vonatok és a távolsági buszok tarifáját. Ez a gyakorlatban drasztikus vasúti áremelést jelent, hiszen most olcsóbb a vonat. 2008-ra összevonják a jelenlegi 24 Volánt a statisztikai régióknak megfelelően hét cégbe. Ugyancsak regionális szinten fognak megalakulni a közlekedési szövetségek. Ezekben a szervezetekben az állam, a különböző helyi és megyei önkormányzatok vesznek majd részt, és megrendelőként lépnek majd fel az ottani Volán, a vasút és más magáncégek felé.