Tíz napon belül lesz vasutassztrájk

2008.12.04. 14:05
Tíz napon belül folytatják a vasutasok a sztrájkot, ha a két legfontosabb követelésről nem tudnak megállapodni – jelentette be Gaskó István VDSZSZ-elnök csütörtökön. Pénteken tehát nem lesz sztrájk, de a jövő hét végéig várhatóan igen. A MÁV azt közölte, a vasúttársaság még nem kapott hivatalos értesítést a sztrájkról.

Ha a két fő követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás, akkor tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) – jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön a szakszervezeti elnökség ülését követően.

Az Index csütörtök reggel értesült arról, hogy a VDSZSZ elnöksége délelőtti elnökségi ülésén dönthet a február 1-je óta tartó gördülősztrájk újraindításáról. Első információink még arról szóltak, hogy már december 5-én áll le ismét a vasút, ám az elnökségi ülést követően megtudtuk, hogy az újbóli munkabeszüntetést a jövő hétre halasztották.

A VDSZSZ honlapján már a múlt héten azt közölték: "Elkerülhetetlen a sztrájk, készüljetek, időpontjáról szakszervezetünk döntését a szokásos módon hozzuk tudomásotokra!". A honlapon, szintén még a múlt héten azt is írták: "újabb követeléssel bővítettük a kollektív munkaügyi vitát..., a tervezett menetrend ugyanis sok vasutas számára gyakorlatilag ellehetetleníti a munkába járást, illetve a munkahelyről történő hazajutást, rengeteg munkavállaló megszokott életvitelének feladását vonva maga után".

A szakszervezet még február 1-jén hirdette meg határozatlan idejű, úgynevezett gördülősztrájkját (ennek lényege, hogy bármikor felfüggeszthető és újraindítható). A vasutasok az elmúlt csaknem tíz hónapban összesen kevesebb, mint fél tucatszor állították le a munkát, legutóbb július 14-én.

A VDSZSZ két legfontosabb követelése, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot tenne ki. Követelik továbbá a kiszervezett MÁV-leányvállalatoknál a 10 százalék kiszervezési pótlékot.

A szakszervezet időközben a követeléseiket kiegészítették – a megemelt inflációs várakozásokra hivatkozva – a bérek további 1,1 százalékos emelését, majd a korábban bezárni tervezett 38 mellékvonal megtartását. Előbbi követelést azonban a bíróság nem minősítette jogszerűnek, míg utóbbi tárgytalanná vált, amikor a közlekedési tárca vállalta, hogy 2010-ig nem lesz vonalbezárás.

A MÁV-ot a szakszervezet hivatalosan még nem értesített arról, hogy holnap újrakezdik a sztrájkot – reagált Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az Index megkeresésére.