Vilma
-8 °C
3 °C

Nincs gazdasági válságterv

2003.02.18. 08:35
Eltérnek a vélemények, milyen hatások érhetik a magyar gazdaságot, ha kitör az iraki háború. Válságterv nem készült. Feltehetően az emelkedő kőolajárak miatt lassul a GDP-növekedés, és az általános bizonytalanság elriaszthat befektetőket. Nem kell tartani menekülthullámtól, és közvetlenül Magyarország nem vesz részt a harcokban.
A magyar gazdaság ma már elég stabil, ezért középtávon nem okoznának sokkot egy esetleges iraki háború hatásai - véli Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Ugyanakkor emelkedne a kőolaj ára; az IMF számításai szerint minden, hordónkénti 5 dolláros áremelkedés 0,3 százalékkal csökkenti a fejlett ipari országok (köztünk hazánk) bruttó nemzeti össztermékét, s 0,2 százalékkal emeli a kereskedelmi mérleghiányt. Az is érintené a magyar gazdaságot, hogy a befektetők óvatosabbá válnak.

Másként látja ezt a gazdasági tárca politikai államtitkára. Szalay Gábor elmondta, a tárca nem készít háborús válságtervet.

Csaba László kutató viszont hiányolja egy olyan büdzsé elkészítését, amelyben vannak tartalékok. Szerinte az iraki háború nem lesz olyan hosszú, mint a vietnami volt, nem alakítja át gyökeresen a világgazdaságot, ám mégis fel kell készülni arra, hogy a 2003. évet érik megrázkódtatások.

Szavait szinte alátámasztja a Reuters tegnapi jelentése, mely szerint az Európai Bizottság a bizonytalanságok miatt valószínűleg csökkenteni fogja jelenleg 1,8 százalékos éves GDP-növekedési prognózisát.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.