Jön a kiskereskedelmi óriás

2003.06.25. 08:55
Céget alapított Magyarországon a világ legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca. A Wal-Mart Inc. hazánkban bejegyzett, hárommillió forint alaptőkéjű kft-je a szakértők szerint egyelőre vizsgálja a régió lehetőségeit. Az amerikai cégnek világszerte 4600 üzlete van, éves profitja tavaly nyolcmilliárd dollár, csaknem 1800 milliárd forint.
Jó néhány üzletlánc menedzserének rándul össze a gyomra, ha meghallja a Wal-Mart Stores Inc. nevet. A cég, amely Nagy-Britanniában a vezető szupermarketláncot, a Tescót riogatja, Global Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. néven, hárommillió forint jegyzett tőkével céget alapított Magyarországon. A vállalkozást egyéb gazdasági tevékenységet segítő, illetve piackutató tevékenységi körrel jegyezték be.

Nem várták, de számítottak rá

A kiskereskedelmi szakma egy ideje számított az amerikaiak megjelenésére, ugyanis évekkel ezelőtt felvetődött annak a lehetősége, hogy a csoport komolyabb figyelmet fordít a kelet-közép-európai régióra - mondta el lapunknak Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató ügyvezető igazgatója.

Egyelőre nem tudni, hogy az amerikaiaknak pontosan mi a céljuk vagy a célpontjuk a magyar piacon. Csak sejteni lehet, hogy az új társasággal feltérképezik az itteni helyzetet, a versenyt, a lehetőségeket. Csakúgy, mint azt másfél évvel ezelőtt tette a francia Carrefour, a világ második legnagyobb hipermarketlánca. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a Carrefour cége viszonylag gyorsan eldöntötte: itt nem fektet be és egy kicsivel odébb, a román piacon vetette meg a lábát.

Az egész régióban terjeszkedne?

Kozák szerint idehaza tavaly a hipermarketek győztek a kiskereskedelmi versenyben. Ha a Wal-Mart komolyan érdeklődik Magyarország iránt, nem valószínű, hogy a kis boltokra aprózott üzletláncok keltik fel az érdeklődését.

A GfK Hungária szakembere szerint a csoport elsősorban regionálisan gondolkodik, hiszen méretei a térségben bármely akvizíciót lehetővé tesznek. Nyeresége például 2001-ben dupla akkora volt, mint az őt követő három társaságé összesen.

A Wal-Mart Stores joggal nevezhető a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának, fő tulajdonosa Robson Walton 2001-ben a világ leggazdagabbja címet is elérte. Az Amerikából indult vállalkozásnak ma 4600 egysége van világszerte, profitja nyolcmilliárd dollár körüli, árbevétele legutóbb 244,5 milliárd dollárt tett ki.

Több mint kétszázmilliárd dollár az értéke

Piaci értéke amerikai szaklapok szerint meghaladja a 234 milliárd dollárt. Leányvállalata, az ASDA, a brit piacokon a harmadik legnagyobb kiskereskedelmi lánc, ezenkívül Európában Németországban van még üzleti érdekeltsége. A cégtől alacsony árai miatt tartanak világszerte, hatékonysági mutatói pedig félelmetesek, itthon egyelőre semelyik piaci szereplő sem képes hasonlókat felmutatni.